Mint említettem, drága gyermekünk küzd az őrlőfogaival. Szenved is tőle időnként rendesen. Szerencsére az egyik fognak már látszik a csücske, szóval van remény, hogy idővel elő is bújuk rejtekéből, és teljes egészében csodálhatjuk.
Tegnap este Boti sírva ébredt fel, nem tudtuk mi baja van, rossz álomra gyanakodva nyugtattuk. Hatástalanul. Sokadik perc után végre nem csak érthetetlen kiabálást sírást hallottunk, hanem azt is, hogy szegénykének a foga fáj. Átsuhant az agyamon, hogy remélhetőleg nem valamelyik foga sérült meg. Kértük, hogy mutassa meg hol fáj. Szerencsére "csak" az ínyét tapogatta. Gondolom az utat törő fogacska feszíti, tolja az ínyét. Bekentük, fújtuk, gyógyítgattuk, szeretgettük elmeséltük, hogy hamarosan kibújik a fogacskája, lassan Boti is visszanyerte nyugalmát. Ismét ágyba keveredett. Láttam rajta, hogy még valamin kattog az agya, kicsit még hüppögött is hozzá, majd kibökte:
-Anya! Kibújt már?
-Még nem, Botika.
-Anya!Akkor itt (mutat a szájára) ki fog mászni a számból a fogam????
-??????
Akkor esett le, hogy kicsi fiunk úgy értelmezte, azt, hogy kibújik egy fogacskája, hogy kimászik a szájából..... Eljött a pillanat, hogy számára is megfelelően fogalmazzunk, így elmeséltük neki, hogy ez azt jelenti, hogy eggyel több foggal rághatja majd a husikákat. Ezt tudomásul véve sóhajtott egy nagyot, és pikk pakk elaludt.
Asszem a jövőben jobban kell figyelnünk hogyan is fejezzük ki magunkat :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése