Kikirics, fújóka és a csigabiga...

Nincs nap, hogy Botitól ne kapjak virágot. Bárhová megyünk szed nekem egy marékkal. Azért, hogy más ne boruljon ki a virágok ritkítása miatt, így megbeszéltük, hogy csak a sárga kikricseket, és gyermekkorunk kedvencét a fújókás pitypangot szedheti le. 

Persze útközben igény lenne még a botok, pókok, bogarak, csigák begyűjtésére is. Amennyiben kapacitásom engedi gyűjtünk fűt, fát, bogarat, de vannak pillanatok, mikor szinte lehetetlen eleget tenni gyermekünk gyűjtögető vágyainak. Minap sem történt máshogy. Ráadásként elkönyvelhettem, hogy a nagy szél miatt fiunk jóval nyűgösebb volt a szokásosnál, a kibukkanni készülő őrlőfogak emellett már említést sem érdemelnek. Kijelenthetem, hogy halmozottan hátrányos helyzetben voltunk. Ezt még tudtam azzal tetézni, hogy könnyelműen engedtem, hogy motorral tegyük meg az utat Hazafelé minden fűszálnál meg kellett állnunk, szedtünk fújókákat, pitypangokat, leveleket. Boti kiszúrt egy csigát is, amit persze hoznunk kellett. Szépen araszoltunk haza, mikor kérte, hogy vegyem fel, mert nagyon fúj a szemébe a szél. Hurrá! Gyerek az egyik karomban, a motor a másikban, a virágok abban a kézben, amivel fiunkat emeltem. A csiga erősen gondolkodóba ejtett, de azt a lehetőséget egy pillanat alatt elfelejthettem, hogy ott hagyom valahol a fűben. Jobb híján a zsebembe tettem. IronMan kihívásokat megszégyenítően felszerelkezve gyerekkel, motorral, táskával, csigával, virággal csak a cél lebegett a szemem előtt: mihamarabb hazaérni. Érdekes volt látni a velünk szemben jövőket. Kinél a döbbenet, másnál az elismerés, együttérzés, de volt akinek a sajnálat tükröződött az arcán. Persze, mondhatnám, hogy vannak ilyen napok, igaz szerencsére igen ritka, de úgysem értenék. Idővel azt vettem észre, hogy egyre furcsábban néznek. 

Mikor végre eljött a pillanat, hogy letehettem mindent/mindenkit a kezemből akkor jött a felismerés, hogy nem találom a csigát. Félve nyúltam a zsebembe, tartottam tőle, hogy véletlen agyon nyomorgattuk, de semmi. Őkelme csigasága megunta a zsebcsiga szerepét, és vándorútra indult. Nyomait követve félúton deréktájban meg is találtuk. Így most a házi csigaközösségünk bővült egy szabadulóművésszel, aki talán már a szomszéd gyerekeket boldogítja.

Transzferálás - Az alkotói vágyam újra támad

Egyre kevesebb időm jut a fotózásra, és annak utómunkáira. Egy- egy alkalommal több órát venne igénybe a fotózás előkészülete, utazás, maga a fotózás, és az utómunka. Rákényszerültem a telefonos képek készítésére. Kicsit sem elegáns, de praktikus. Gyakorlatilag egy ideje "porosodik" a gépem. A lelkemnek viszont szüksége van az alkotásra, a szépre, és nem utolsó sorban a kikapcsolódásra.

Pár hete olvastam egy fotós oldalon, hogy egy srác meglepetésként egy fa dobozba rejtette el a kedvesének szánt gépet, és azt szerette volna valahogy díszíteni. Ötletként kapta, hogy transzferáljon rá valamit. Tovább nem is foglalkoztam a dologgal, míg fel nem tette a végeredményt. Egyszerű, ötletes, egyedi, és saját készítésű. Egyből rákattantam a témára. Rövid lényege: különböző anyagokra (textil, fa, papír, alapozott egyéb anyagokra) a kiválasztott képet, fotót egy bizonyos technikával átvarázsolod a kiválasztott anyagra. Baromi egyszerű. Aztán rájöttem, hogy mégsem. Csak  lézernyomtatóval kinyomtatott kép felel meg. Kell hozzá még a megfelelő átvivő anyag, ami leoldja a festéket a papírról. Ez lehet, 100%-os illóolajtól kezdve a körömlakk lemosón át a nitro hígítóig szinte bármi vegyszeres cucc. Szerencsére piacra dobtak egy transzfer oldatot, ami jolly joker, és nálam szinte mindent visz. Amennyiben ezeket mind sikerült, kikísérletezgetni, összehangolni, akkor már valóban nincs akadály, csak a józan ész szabhat határt. 

Kedves barátnőmnek köszönhetően sikerült nyomtatni is, a mintát többé, kevésbé átvitte az oldat, már csak gyakorolni kell. Papírtáskára sikerült, az pipa. Vászontáskára nem sikerült, túl durva az anyag. Facebookon találtam egy csoportot, akik ezzel foglalkoznak, szebbnél szebb dolgok kerülnek ki a kezükből. Sokuk pólóra készítettek mintát. Ezen felbuzdulva, fejemet vakargatva álltam a ruhás szekrényünk előtt, hogy mire is pingáljak valami kis cuki mintát. Béka, nagy örömömre hősiesen felajánlotta a fehér munkáspólóit. Vadul transzferáltam rájuk. Így történt, hogy azóta díszként hordoz a hátán egy Darth Vader legó figurát, a szíve felett egy virágot, köldök felett pedig egy fél erdőt, és egy macskadarabot. Kissé megkönnyebbült, hogy szívecske, és levendula csokor nem került rá. Boti is kapott az egyik bodyra egy mini Darth Vadert, arra alapozva, hogy együtt uralják majd a galaxist, mint apa és fia :D 

Sikeremen felbuzdulva kitaláltam, hogy ez ajándéknak is tökéletesen megfelelne. Beszerzésre került egy szimpatikusabb fadoboz, kerestem hozzá a megfelelő kis mintát. Csiszoltam, alapoztam, újra csiszoltam, transzferáltam, ceruzával javítottam, lakkoztam, és végül tádááááááám az elképzelésből valóság lett. 

 

Wellness Anya módra :)

Történetem kezdete közel egy évre nyúlik vissza.

Mindig is imádtam hosszas forró fürdőt venni, úgy ahogy a nagy könyvben meg van írva. Habfürdővel, teli kád  vízzel, egy pohár borral, és az elengedhetetlen aktuális könyv olvasásával, néha gyertyákkal. Órákat eltudtam így tölteni. Gyógyír volt ez mindenre, ha a munkahelyemen kiborultam, amikor fáradt voltam, izomlázra, gyomorgörcsre, lazításra, egyszóval minden problémámra. Mikor még nem tudtuk, hogy fiunk megfogant, és igen sokszor fájt a hasam, akkor is ez esett jól. Mentségemre legyen mondva, amint megtudtam, hogy várandós vagyok, abban a pillanatban felhagytam ezzel a kellemes időtöltéssel. Ennek,most januárban egy éve.

Azóta sok víz lefolyt a Dunán. Szülés után sokat aggódtam, a tartásom is sokat romlott, fájt minden porcikám, és centin vágtam vissza azt a hat hetet, ami tiltotta a szexet és a forró fürdőt.

Végre eljött a pillanat. Békának napközben többször is említettem, ha törik, ha szakad Én aznap elmerülök a habokban. Semmi akadálya nem volt, vagyis mégis...

Az a rohadt dugó. Égre, földre kerestem, és sehol. A sírás küszöbén álltam, hiszen oly rég vágytam arra a kikapcsolódásra. Emberem nyugtatgatott, holnap elmegyünk és veszünk egy nyavalyás dugót.

Másnap a hiper-szuper bevásárlóközpontban elsétáltunk a fürdőszoba kellékes részhez. Megcsillant a szemem mikor megláttam a dugót, boldogan raktam a kosárba. Mozdulatomat Béka állította meg, kérdő tekintetemre válaszként mutatott még két másik dugó méretet. A szám görbült lefelé, mikor tudatomban villámként csapott bele a tény, hogy fogalmunk sincs a dugó átmérőjéről.Hatalmas sóhaj hagyta el a számat, talán még egy könnycseppet is elmorzsoltam a szemem sarkában, mikor dugó nélkül mentünk a kasszához. Beletörődtem, hogy ismét csúszik egy napot a forró fürdő projekt.

Otthon Mamának elpanaszoltam a dolgot, és míg a kávémat kortyolgattam drága jó Anyám térült fordult, majd két dugót nyomott a kezembe, azzal a címszóval, hogy valamelyik csak jó lesz. Alig vártam a pillanatot, hogy kipróbáljam őket, és valóban az egyik jó lett. A totális beteljesülés az a pillanat volt, mikor este elmerültem a habokba, s közel egy órán keresztül áztattam magam egy jó könyv társaságában. Esküszöm az élmény felért egy Wellness hétvégével.

Azóta heti rendszerességgel gyakorlom a dolgot, Békának csak elég annyit mondanom: 

Szívem, megyek "welneszelek" egyet! 

Miből lesz a cserebogár...

Rég írtam, valahogy elmaradt a dolog.

Első körben kívánok minden kedves olvasónak egy olyan évet, amiben ők maguk is boldogok lesznek, és minden olyan jót, amit magamnak is szívből kívánnék. Remélem megalapozza a jó szerencsémet az a tény, hogy egy nap leforgása alatt, kutyakakiba léptem, letojt egy madár, és kaptam négylevelű lóherét.

Az elmúlt két hónapban sok minden történt velünk. Fiunk olyan fantasztikusan

belakta életünket, hogy olyan az érzés, mintha mindig is velünk lett volna, nem csak három hónapja. Panaszra semmi okunk, megtanultuk egymást megérteni.

Kétes kérdések esetében a nyekergésének milyenségéből kiindulva próbálkozunk, majd orvosoljuk a dolgot. Olvastam valahol, hogy rossz gyerek nincs, a szülő tűrőképessége  az ami meghatározza ezt a jelenséget. Én jelenleg( persze teljes elfogultság mellett) bizton állíthatom, hogy a nekünk született gyermekünk egy áldás. Valahogy így alakult, pedig a várandóságom ideje alatt olvasott történetek ismeretében, lelkileg felkészültem a legextrémebb helyzetekre is. Gondoltam, hogy a sírással, üvöltéssel töltött órák száma 24/20 lesz, és a kialvatlanság elkísér vagy másfél-két éves koráig. Időm nem lesz semmire, és egyszer csak összezuhanok. Békával megbeszéltük ezt is, ha ez az ára, akkor ezt csináljuk. Tény és való, hogy az első hónap kemény volt, de ez több dolognak is volt köszönhető. Úgy tűnik, hogy Botond örökölte a tejcukor érzékenységet, így az anyatej még azon melegében átfolyt rajta, a súlya nem gyarapodott, és hiába etettem 2-3 óránként az éhség pikk-pakkra megszállta, kényszerítve az üvöltésre. Ezt szerencsére orvosolták, így két hét alatt helyreállt ez is. A kezdeti nehézségek másrészt az összeszokás hiánya, illetve a tapasztalatlanságomnak volt köszönhető. 

Nos azóta sok minden változott. Fiunk hat hetes korától átalussza az éjszakákat. Egyszer-egyszer nyekereg cumi hiány miatt, de amint visszaadom neki tovább alszik. Beállt a napirendje, ami néha felborul, aztán ismét visszaáll. Ébredéskor nagy mosollyal fogad minket és hálás minden pillanatért, amit érdemben vele töltünk. Mikor sír felveszem megnyugtatom, sokszor ölben alszik el, amit imádok, hiszen ott szuszmákol a karomban. Nyugodtan írhatom, hogy nagyon kiegyensúlyozott baba. Napközben a nappaliban, hordozóban, vagy a pihenő székében alszik, este teszem csak be a kiságyba, és Ő valahogy tudja, hogy az a nagy alvás ideje. Minden gond nélkül elalszik egyedül, amire akkor van szükség, ha látom, hogy a jelenlétünk miatt nem tud aludni. Rengeteget mosolyog, kacag, próbál felülni és ha az akaratán múlna akkor már szaladna is. időnként felmérgeli magát, ha a játék nem fér bele a szájába, vagy mikor küzd az alvással, és sehogy nem jó neki. Sokat olvastam a nevelési szokásokról. Valaki szerint fel kell venni a gyereket, ha sír. Más szerint hagyni kell. Jó fejek, akkor most hogy kell? Ösztöneimre hallgatva mikor hív és nem vagyok ott, akkor bemegyek hozzá, foglalkozom vele, mikor sír felveszem, megvigasztalom. Szerény véleményem szerint így érzi magát biztonságban, tudja, hogy számíthat ránk. Ettől független nagyon szépen eljátszik egyedül is, elmolyolgatja a készségfejlesztő bigyóit. Sokat beszélek hozzá, nagyon szereti. Ilyenkor úgy néz, mint aki érti mit mondok. Egy dolgot nem csinálok, nem gügyögök neki. Mesélek neki mondókákat, most az ekete-pekete kezdetű jön be neki nagyon, énekelek és a ringató módszerhez hasonlóan elkezdtem eljátszani neki pl. a kerekecske dombocskát, és hasonlókat. Nekem ez a módszer szimpatikus, lehet melléfogok vele, mégis bízom benne, hogy ösztöneim jó felé visznek abban a kérdésben, hogy hogyan is szórakoztassam. 

Szívem olvad a boldogságtól, mikor a kis fogatlan szájával vigyorog, kacag,

magához húzza a kezem, és bújik hozzám. Ő még őszinte, a mosolya is és a könnyek a szemében, mikor sír valamiért, minden mozdulata a valóságát fejezi ki. Azon gondolkodtam, hogy a gyerekek mikor "romlanak" el. Mikor csendesül el bennük az őszinteség. Mikor mondja azt első alkalommal amit elvárnak tőle és nem azt amit valóban gondol. Talán akkor mikor szocializálódás címszava alatt azt mondjuk nekik, hogy ilyet nem szabad, nem illik mondani. Onnantól kezdve nincs megállás, és sikeres felnőtt életében már magabiztosan tudni fogja, hogy kinek mit kell mondani. Ezt elég szomorúnak tartom, de tudomásul veszem, hogy ez az élet rendje. Igaz, ha olyan lesz, mint Én meg az Apja, akkor azért betolja a frankót, még ha a legdiplomatikusabban is teszi azt. Viszont ez még messze van, nem is agyalok rajta. Addig is megyek és eléneklem neki Csiribiri-csiribiri zabszalmát...      

Az élet apró örömei...

Több alkalommal olvastam, hogy a Magyarok igen pesszimisták, és elégedetlenek az életükkel. Az tény és való, hogy kis hazánk államfői nem könnyítik meg a helyzetünket, és az általános pénztelenség is rányomja bélyegét az emberre. Az a rengeteg hazugság, átverés, csalás, sikkasztás, igazságtalanság, lopás, erőszak amivel a média nap mint nap sokkol minket, több alkalommal is kiborítja a bilit. Biztos nem véletlen, hogy ilyenné váltunk, rásegítettek pár lapáttal. Ezáltal hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy nem feltétlen kell ilyennek maradnunk. Ahogy jó édesapám mondaná minden fejben dől el. Vegyük számba, hogy miről is feledkezünk el nap, mint nap míg azzal vagyunk elfoglalva, hogy reggel, kelés után meló, majd este haza, vacsora, tv, fürdés, fekvés, alvás, majd ez átlagban hetente öt, hat alkalommal megy ugyanígy. Semmi extra, vagy változtatás. A mesterséges agymosás -a média szarságainak köszönhetően a népbutítás- évek óta Amerikához hasonlóan sikeresen működik. Baj lenne, ha több millió ember elkezdene gondolkodni, nem lehetne tovább birkaként az orruknál fogva vezetni őket. Emiatt a lakosság nagy része azzal van elfoglalva, hogyan másszon ki a kakiból esélyt sem adva arra, hogy némi nemű boldogságot is észrevegyen sekélyesnek vélt életébe.Tudom kemény szavak ezek, de nem érzem azt, hogy valótlant állítanék vele.

Jó lenne néhány alkalommal nem azon keseregni, hogy mi az ami hiányzik, mi az ami megkeseríti az életünket, hanem összegezni és örülni annak amink van. Apróságok, amik mindennap velünk vannak, csak éppen nem tulajdonítunk nekik elég jelentőséget. 

Én sorolnám a saját kis boldogság bonbonjaimat.   

Van kit szeretnem, van szerelmem, van családom, vannak barátaim,és van két sütyöre kutyánk. Van hol ébrednem, van hol lehajtanom a fejem, van munkám. Szeretve vagyok, és szeretni tudok. Vannak önzetlen barátaim, ismerőseim. Mikor szükség van rá mellettem állnak, meghallgatnak, segítenek, megerősítenek, vagy a hülyeségről lebeszélnek. Tudok szívből nevetni, érzéseket kifejezni, ölelni, megbocsájtani, és őszintén bocsánatot kérni. Van hobbim amit élvezhetek, könyvek amik tanítanak, és van aki támogat, aki  mellett kiélhetem kreatív hajlamaimat. Inspirálva vagyok, és írhatok, fotózhatok  amit másoknak megmutathatok. Nyugodt szívvel alhatok. Tudok jókat álmodni, reggel ébredni,  jókat beszélgetni.

Végső, de nem utolsó sorban, a jó dolgok még tovább fokozódnak, hiszen első gyermekünk hamarosan megszületik, de addig is mocorgásával naponta több alkalommal adja tudtunkra, hogy Ő van nekünk és mikor eljön az ideje érkezik.

...és ez csak az Én életem. Emellett nyugodtan tágíthatjuk a nézőpontunkat, hiszen sportolóink, feltalálóink, művészeink, kultúránk, hagyományaink, tájaink, ételeink, boraink, mind mind fantasztikusak. Lehetne tovább feszegetni egyetérteni, vagy ellent mondani. Rajtatok múlik, hogy mit vesztek észre a titeket körülölelő világból.

Nyugodtan mondhatjátok, hogy az állapotom és a hormonok csatája miatt túl érzelmesre sikeredett a posztom, de nem bánom, egyszer ezekről a dolgokról is számot adhatok. Ugyanis mikor padlón van az ember a sok kicsi sokra megy elve alapján ezek az apróságok sorsdöntőek lehetnek.