Célegyenesben, avagy a végső visszaszámlálás...

Kétségeket kizáróan megkezdődött a végső visszaszámlálás Botond fiunk születéséig. 

Vegyes érzelmek küzdenek bennem. A boldogság, a várakozás keveredik a felmerülő kételyekkel, miszerint Úristen Anya leszek! Már rég vágytam erre az érzésre, de a kérdés ami sokszor belém villan:  Na de milyen Anya? Tudom, hogy az ösztön és az a szeretet amit már most érzek születendő gyermekünk iránt jó tanácsadó lesz, de félek, hogy egy akkora kis csomag mint egy kilós kenyér, aki még nem tudja elmondani gondolatait, érzéseit mennyire fogja megérteni, hogy érte élek és mindent megteszek a kis életéért, boldogságáért. 

Az a kilenc hónap egészen attól a pillanattól, hogy Béka életet szeretett belém, egészen az utolsó hetekig mindig a szívemben lesz, mosolyogva fogok gondolni rá. Visszagondolva és összegezve szerettem/ szeretem minden pillanatát. Hiába hánytam hosszú hetekig, kezeltek félre vakbéllel és küzdöttem meg

rosszullétekkel és a beakadt idegszállal mind, mind megerősítette azt, hogy ezek ellenére is igenis Anya akarok lenni. Igazi kis túlélőt hordok a szívem alatt. A kezdeti bizonytalanság és nehézségek szépen átfordultak pozitív irányba. Kialakult egy ritmus, ami a napjaimat jellemezte. Elkezdtem "befele" figyelni, koncentrálni magzatunkra. Egy idő után megértettem gyermekünk hogyan adja tudtomra, hogy mi a jó számára, és mi az amit azonnal felejtsek el. Máshogy mozog amikor csuklik, vagy csak helyezkedik, máshogy mikor nem tetszik neki valami és azt akarja, hogy fejezzem be az adott tevékenységet, máshogy, mikor örül egy-egy kajának és határozottan máshogy mikor nem ízlik neki és simán visszaküldi. Tudatja melyik zene tetszik neki és melyik zavarja. Megtanultam érteni, megfejteni Őt.  Megvan a maga kis napi rutinja, mikor aktív, mikor alszik. Alapjában véve jól viselkedik, hagyja, hogy csináljam a dolgom. Igaz, volt egy-két para, amikor nem mozgott úgy, vagy annyit, mint szokott, akkor Béka nyugtatott, hogy minden rendben van, hisz mi sem csinálunk mindent mindennap ugyanúgy.

Várandóságom alatt Béka azt is megerősítette bennem, amit már akkor éreztem mikor a gyerek projektről még csak beszélgettünk, hogy kétséget kizáróan emberem jó Apa lesz. Sokszor tartotta bennem a lelket, vagy éppen könnyeket csalt a szemembe úgy nevettem rajta. Az a szeretet amivel simogatja a pocakomat és amivel beszél fiunkhoz, ahogy óvott és figyelt rám egyértelművé tette, hogy már Ő is nagyon várja Botond érkezését. A gyerekszobát is szépségesen megcsinálta, festett, rajzolta fel a figurákat, polcot, széket, ágyat szerelt, szekrényeket rendezett át. Ezáltal egy olyan gyerekszobát készített, amit megálmodtam, és egy percig sem idegeskedett, vagy puffogott amikor harmadszorra rakattam át vele a gyerekágyat A pontból B-be. A festést is simán megcsinálta, pedig az

igényem nem egyszerű volt. Két színben pompázó fal, amit a neten talált 50cm-es mesefigurákkal van tarkítva. Matricát nem akartunk, az túl egyszerű, mondta majd Ő megfesti. Rég volt kezében ecset, de minden várakozásomat felülmúlta az eredmény, igazi gyerekszoba. Még abba is belement, hogy kicsit segítsek a festésben. Minden oka megvolt arra, hogy nemet mondjon, hiszen ahol alkotok ott kő kövön nem marad. Hoztam is a formám sikeresen feldöntöttem egy festékmosó üveget...

Most, hogy már kész vagyunk szinte mindennel Én is nyugodtabb vagyok. Néhány apróság van hátra, de az már semmi az eddigiekhez képest. Nyugodt alvásról mégsem beszélhetek. Éjszakánként több alkalommal felébredek, mikor fordulok, már sehogy sem kényelmes igazán. Így reggel kicsit karikásabb a szemem, mint szokott és délután szükségem van egy kis alvásra, ami helyrebillenti az egyensúlyt. 

Így telnek most napjaink, várakozunk, boldogok vagyunk és kíváncsiak vagyunk arra, hogy drága gyermekünk mikor érzi úgy, kész arra, hogy szüleinek bearanyozza életét.   

Tádáááám a kész falfestés by Béka:    

   

Nagy pocak és forróság...

Talán nincs is két hete, mikor azt ecseteltem milyen szerencsés vagyok, hogy a babavárás ideje tavaszra, illetve nyárra sikeredett. Miért is?

Van szép idő, napsütés, D vitamin, lenge ruha, papucs és fürdő ruci. Kiskertünkben friss zöldségek, piacon rengeteg gyümölcs és a lényeg: dinnye, ja

és persze a fagyi. Felesleges azon aggódnom, hogy elcsúszok a jégen, elsüllyedek a hóban, vagy Michelin babához hasonlóan beöltözve bakancsban kacsázok nagy pocakkal. Könnyedén öltözködhetek, nem fázok és nem kell új kabátot pulcsit és harisnyákat, tundra bugyit beszereznem. A csizmával sem kell megküzdenem, beleugrok a szandálba, vagy papucsba és már indulásra készen állok. Születendő fiunkat sem kell majd az elején pufajkába gyömöszölni amikor sétálni szeretnénk, és az esetleges szülés utáni depressziót nem fokozza a napfény hiányos órák száma, a szürkeség és a téli esték. Ezeket összegezve határozottan szerencsésnek és boldognak kiáltottam ki magam

Talán kissé hamar szóltam el magam, hiszen azóta napok óta tartó hőségriadó szépíti meg napjaimat. Eddig azt gondoltam, hogy tök jól bírom, aktív vagyok, boldog, problémamentes kismama, de most be kell, hogy valljam nehezebben

viselem ezt a forróságot. Gyakorlatilag odáig fajult a dolog, hogy napközben lehetőség szerint ki sem teszem a lábamat a lakásból. Naponta több alkalommal frissítem fel magam zuhanyzással, tolom a hideg dinnyét az arcomba, literszámra iszom az ásványvizet és szinte A'la Nature-ban egy darab textilben pihegek vízszintesben föld közeli állapotban. Semmi pénzért nem lennék most postás vagy tűzoltó. A konyhában sem jobb a helyzet főzéskor az a plusz öt, hat fok nem könnyíti meg az állapotom. Az éjszaka is kezd nyomasztóvá válni. Gyermekünk pár napja tudtomra adta, hogy felejtsem el azt, hogy a jobb oldalamon aludjak. Hason már hónapok óta esélytelen az alvás, ezzel semmi gond, elvagyok Én oldalt, vagy háton, de ez tovább korlátozódott. Amikor jobb oldalt fekszem, kicsi fiam befeszül és a bordáimba kapaszkodva tesz panaszt a póz miatt. Háton fekve a pocakom térfogatának növekedésével egyenes arányban feszülnek odabent a dolgok, ilyenkor vízágyban érezheti magát, és ki nem hagyná az ugrálást, amit a húgyhólyagom kevésbé tolerál, ilyenkor egy gyors ima keretén belül állapotomhoz méltóan "rohanok" ki a klotyóra. Az sem könnyíti meg az éjjeleket, hogy a nyitott ablakok ellenére a levegő meg sem mozdul, a hőmérséklet maximum1-2 fokot enyhül. Két napja hajnalban kelünk jól kiszellőztetünk, Én pedig ilyenkor tudok egy kicsit még visszaaludni. 

Strand helyett Békám beizzította nekem a kerti zuhanyt, aminek köszönhetően enyhül a hőérzet és könnyebben veszem a nappalokat. Így nekem jelenleg a kerti csap a Riviéra. Az más tészta, hogy külön műsorszámot adok elő vele, hiszen fürdőruhában nagy pocakkal megindítom a csapot, majd "sovány" malac vágtában igyekszem a zuhanyhoz és lecsapatom magam a megváltó hűs vízsugárral. A két kutyánk csak pislog, hogy mit sasszézom ide-oda, nem értik a lényeget, emellett a szomszédságnak is bearanyozom a napjait, jót vigyorognak a műsoron, de most ez sem érdekel ezt a meleget máshogy nem bíííííííííírom :)

Ezektől az apróságoktól független még mindig imádom az állapotom. A pocakom az egyik legkedvesebb dolog az életemben, boldoggá tesz, büszke vagyok rá, és talán most ez egyszer az elmúlt sok-sok évet visszatekintve valóban szépnek látom magam a tükörben. Minden nap parádézom Békának, hogy lássa ahogy gyermekünknek köszönhetően gömbölyödik a hasam és kimondottan szeretem azokat a pillanatokat, mikor a nagy mocorgásban szinte kirúgja az oldalam. Szívem szerint tovább viselném ezt az állapotot, mint ahogy az elő van írva, de mint tudjuk mindennek megvan a saját ideje. Emellett hihetetlen módon várjuk a szeptember közepét mikor első alkalommal meghallhatjuk, megpillanthatjuk,  és megölelhetjük drága, kicsi fiunkat.

Kismamaként a világ.

Állapotomnak köszönhetően teljesen új perspektívák nyíltak meg előttem.

Hitetlenként csodálkozom rá, hogy mennyire is csodálatos egy kismama szervezete. Nincs olyan bonyolult kapcsolatban lévő kaja amit a gyomrom ne tudna jóízűen megemészteni, minden utólagos probléma nélkül. Nekem az örök kedvenc a kovászos uborka lett. A nap bármely szakaszában betudok belőle tolni az arcomba. Legyen az cappuccino után, gyümölcs előtt, lecsóhoz, vagy éppen egy szendvicshez, tojás rántottához, turmixhoz, csoki mellé, vagy halacskához, fagyi után, vagy lezárásként a nap végén. Képtelen vagyok megunni. A szervezetem pedig simán feldolgozza, minden különösebb gáz nélkül. Más simán összefosná magát, ha csak gondolatban megenné mindazt amit egy várandós Nő elfogyaszt.

A másik látványos változás, hogy a pocim méretével egyenes arányban nőnek a melleim. Mikor megszeretném nézni, hogy a nadrágom zippzárja rendesen fel van-e húzva, annak szemrevételezését két dolog is akadályozza, a melleim, és a hasam. Eddig Béka nevetve lutrizott, hogy melyik is okoz nehézséget a lefelé való pillantásokban. Nos, ezidáig fej-fej mellett haladtak,   mára bátran kijelenthetem, hogy a poci szűkíti le jobban a kilátást. Az otthoni gyantázás, szőrtelenítés az alsóbb régiókon még megy ha jól előre hajolok, de pár hét és segítségre, vagy egy jó tükörre lesz szükségem hozzá, és persze hosszabb karokat sem ártana felcsatolnom.    

Most, hogy már láthatóan gömbölyödik a pocakom okoz némi nem várt akadályt a mindennapokban. Egy hete vettem észre, hogy a konyhában esélytelen Békával úgy elférnünk egymás mellett, hogy Ő ne húzódjon be, mert nekem ez a mozdulat nem megy a pocimtól, simán beragadtam a szék és a pult közé.  A lehajlás is megakad félúton, mikor észbe kapok, hogy így nem tudom felvenni a kiszemelt tárgyat a földről, itt az ideje guggolnom. A mosogatás után pedig tuti, hogy felsőt kell cserélnem, mert pocak tájékon tiszta víz mindenem. Abban az esetben mikor leesik valami a földre a lábamhoz néha arrébb kell sasszéznom hogy lássam is a célpontot. Az ágyból való kikászálódás pedig inkább hasonlít egy burleszkhez, ugyanis első körben oldalra kell gurulnom, majd onnan kézzel felnyomni magam. Az a pillanat mikor újból hasizomból tudok felülni egy cseppet még várat magára. A mozdulatokat kissé beárnyékolja az a tény, hogy gyermekünk kényelmesen elhelyezkedett, de folyamatosan nyom egy ideget a medencémnél. A hozzáértők szerint nem szabad a jól megszokott masszázshoz és csontropogtatáshoz fordulni, mert problémát okozhat. Szülés után hat hét, és már orvosolható is. Mikor kedvem akad fotózni kétszer is meggondolom, hogy milyen szemszögből teszem azt, hiszen már nem tudom magam simán hasra vágni a jobb kép érdekében. Lassan kezdem megszokni, mennyire gondoljam át a következő mozdulatot. Ami érdekes, hogy nem érzem azt, hogy nehezemre esne, vagy nem tudnám megcsinálni, hanem a körfogatom okozta fizikális akadályok azok ami által megtörik a lendület. 

Születendő gyermekünk mozgásában sincs hiány. Reggel, késő este és néha éjszaka aktív leginkább. Napközben piheni ki a fáradalmait. Néha olyan érzés, mintha bukfencezne, vagy ugrókötelezne a köldökzsinórral, vagy csak simán játszik vele. A húgyhólyagommal labdázik és fogadásokat köt arra, hogy út közben sikerül-e bekéredzkednem valahová pisilni vagy sem. Mikor túlmozgom magam óvatos nyomással jelzi, hogy jól van most már elég volt. 

Ettől a néhány kis apróságtól eltekintve abszolút boldogan és büszkén viselem állapotomat. Összességében a 22 hét alatt 4,5 kg-ot híztam, de már most felhívták b. figyelmemet, hogy  figyeljek, mert sok lesz a kilóból. Szerencsére szemöldökre még nem hízok, de ami késik az még jöhet...