Ismét közlekedési kultúránkat veszem górcső alá. Pontosabban azt a részét, amit azóta tapasztalok, mióta babakocsit tolva közlekedem. Míg nem volt ilyen irányú tapasztalatom, több alkalommal csóváltam a fejem, hogy azok a drága anyukák mi a francért nem a járdán mennek kis csimotáikkal, miért nem ott tolják a babakocsijukat, hiszen a rizikó faktor, amit az autósok jelentenek az számomra jelentősebbnek tűnt, mint a járdán való kényelmes sétálgatás. Azóta rájöttem a titokra, sőt lassan nem tudom eldönteni, hogy melyik rosszabb. A sokszor szűk járdán tologatni gyermekemet, akinek majd kirázza a kis lelkét a rengeteg úthiba, illetve valahogy figyelni a kerítés mögött megbújó lelkes házőrzők hirtelen ugatására, ami a frászt hozza rám. Vagy az utcán a kocsik mellett a jelentősen jobb útviszonyok közt sasként figyelni, honnan milyen autó jön. Általában figyelmesek és lassítanak, mikor látják a babakocsit, de előfordul, hogy nem. Utcánkban az átmenő forgalom miatt mennek, mint a meszesek, ráadásként a járdán a beton alól kitüremkedő fák gyökerei sem könnyítik meg a helyzetet. Feleslegesen nem ragozom tovább a témát, beszéljenek helyettem a képek, amiket sétáim során készítettem. Nézzétek el a minőséget, telefonnal lőttem őket. Szóval következik a 10+1 kép, ok, amiért igen nehéz a járdán és az úton babakocsival közlekedni.
Tűsarokban a világ. Gondolatok a megalkotott világról, látens szőkeségemről, és annak történéseiről.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: közlekedés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: közlekedés. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. november 2.
2013. április 3.
Úttalan utakon, avagy a közlekedési infrastruktúránk...
Véleményem szerint mindenki akinek van autója, -független attól, hogy milyen értéket képvisel- igyekszik vigyázni rá. Karbantartja, szervizbe viszi, gondozza, tisztán tartja. Hiszen mire kinyögi a hitelt, és a hozzá tartozó kamatokat addigra gyakran az autó értékének másfélszeresét fizetik vissza.
Vannak viszont olyan károk amikről nem tehet az autó tulajdonosa . Ezek közé tartozik a kátyú miatt történt defektek, ez rosszabb esetben nem javítható. Emellett a futóműnek, lengéscsillapítónak sem tesz jót ha egy méretes úthibán áthajtunk. Pillanatok alatt több tízezres kárt tudhatunk magunkénak. A biztosítok ez esetben külön opcióként számításba helyeznek egy úgynevezett kátyúkáros lehetőséget, de véleményem szerint ezt nem nekünk, hanem az államnak, önkormányzatnak vagy valamelyik illetékes hatóságnak kellene biztosítania. Ugyanis nem Én tehetek arról, hogy nem végezték megfelelően az útjavításokat, vagy még a kezdetek kezdetén nem a megfelelő anyaggal dolgoztak, illetve olyan tömegű autók behajtását engedélyezik, amely teljesen tönkreteszi az amúgy sem megfelelő utat.
Azt már megszokhattuk, hogy kisebb településeken akadnak nehezen járható útszakaszok. Hozzáteszem, hogy ez már országos probléma. Az okok amiért nincs megcsináltatva több variációs lehet. Nincs pénz megcsináltatni, vagy az önkormányzat és a közútkezelő szervek egymásra mutogatnak kinek is a feladata. Esetleg annyira kevesen laknak ott, hogy nincs igény rá. Budapesten hasonló a helyzet, csak sokkal rosszabb...
Jóval több autót használnak mint amit a forgalom és az utak elbírnak. Ezzel nem is nagyon lehet mit kezdeni. Az is egy dolog, hogy az üzemanyagok nagy százaléka (azt hiszem 54%) adót tartalmaz. A kocsikat emellett számtalan adó, és költség terheli, aminek egy részét biztos, hogy útkarbantartásra kellene fordítani. Ezt meg is teszik, nagy ritkán. A megszokott magyar mentalitás szerint toldozgatják, foltozgatják az utakat. A legnagyobb kátyúkkal is hasonlóan járnak el. Pont nem érdekel senkit, hogy mennyi ideig lesz járható a járhatatlan. Szívesen felelősségre vonnám ha tudnám ki a kompetens az ügyben.
Amiért eszembe jutott ez a téma, nem más mint amit minap séta közben láttam. Mostanában igen szűk körben mozgok, konkrétan a XX. kerület határain belül. Meg sem kellett erőltetnem magam elég volt elsétálnom a piacig oda és vissza. Akik ismerik a környéket tudják miről beszélek Nagysándor József utca kontra Jókai Mór. A területen nap mint nap nagy a forgalom, de évek óta nem tett senki semmit azért, hogy a helyzet javuljon. Az autók szlalomoznak, mert igen rövid szakaszon belül rengeteg úthiba van.
Nem szaporítom tovább a szót nézzétek a képeket, önmagukért beszélnek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)