2016. április 16.

Kikirics, fújóka és a csigabiga...

Nincs nap, hogy Botitól ne kapjak virágot. Bárhová megyünk szed nekem egy marékkal. Azért, hogy más ne boruljon ki a virágok ritkítása miatt, így megbeszéltük, hogy csak a sárga kikricseket, és gyermekkorunk kedvencét a fújókás pitypangot szedheti le. 

Persze útközben igény lenne még a botok, pókok, bogarak, csigák begyűjtésére is. Amennyiben kapacitásom engedi gyűjtünk fűt, fát, bogarat, de vannak pillanatok, mikor szinte lehetetlen eleget tenni gyermekünk gyűjtögető vágyainak. Minap sem történt máshogy. Ráadásként elkönyvelhettem, hogy a nagy szél miatt fiunk jóval nyűgösebb volt a szokásosnál, a kibukkanni készülő őrlőfogak emellett már említést sem érdemelnek. Kijelenthetem, hogy halmozottan hátrányos helyzetben voltunk. Ezt még tudtam azzal tetézni, hogy könnyelműen engedtem, hogy motorral tegyük meg az utat Hazafelé minden fűszálnál meg kellett állnunk, szedtünk fújókákat, pitypangokat, leveleket. Boti kiszúrt egy csigát is, amit persze hoznunk kellett. Szépen araszoltunk haza, mikor kérte, hogy vegyem fel, mert nagyon fúj a szemébe a szél. Hurrá! Gyerek az egyik karomban, a motor a másikban, a virágok abban a kézben, amivel fiunkat emeltem. A csiga erősen gondolkodóba ejtett, de azt a lehetőséget egy pillanat alatt elfelejthettem, hogy ott hagyom valahol a fűben. Jobb híján a zsebembe tettem. IronMan kihívásokat megszégyenítően felszerelkezve gyerekkel, motorral, táskával, csigával, virággal csak a cél lebegett a szemem előtt: mihamarabb hazaérni. Érdekes volt látni a velünk szemben jövőket. Kinél a döbbenet, másnál az elismerés, együttérzés, de volt akinek a sajnálat tükröződött az arcán. Persze, mondhatnám, hogy vannak ilyen napok, igaz szerencsére igen ritka, de úgysem értenék. Idővel azt vettem észre, hogy egyre furcsábban néznek. 

Mikor végre eljött a pillanat, hogy letehettem mindent/mindenkit a kezemből akkor jött a felismerés, hogy nem találom a csigát. Félve nyúltam a zsebembe, tartottam tőle, hogy véletlen agyon nyomorgattuk, de semmi. Őkelme csigasága megunta a zsebcsiga szerepét, és vándorútra indult. Nyomait követve félúton deréktájban meg is találtuk. Így most a házi csigaközösségünk bővült egy szabadulóművésszel, aki talán már a szomszéd gyerekeket boldogítja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése