Karácsonyi széljegyzet

     -Saját fotó-
 

Mióta az eszemet tudom kis családunkban a karácsony soha nem ment zökkenőmentesen. Mindig volt valami stressz helyzet. Két éve a karnis szakadt le, előző évben a tv mizéria. Persze ezeket megelőzően is tudnék mit mesélni a szeretet szent ünnepéről -külön egy egész estét betöltő előadás keretén belül-. Viszont valami csoda folytán, és a jó szerencsének köszönhetően a végkifejlet mindig hepiend lett.

Idén szent meggyőződésem volt, hogy más lesz, valahogy éreztem. Időben eljöttem szabadságra, elterveztem mikor mit teszek az ünnep előkészítésére. Meglepetésemre minden ment mint a karikacsapás. Semmi idegeskedés, semmi utolsó pillanatra hagyás, még azt is szépen megterveztem milyen saját készítésű díszekkel, és dekorációval készülök. Az ajándékok is rendben. Mint a mesében, még arra is volt időm, hogy a lányokkal való elő karácsonyra még soha nem próbált sütit süssek, és hihetetlen módon sikerrel. Határozottan boldog voltam, töretlen volt a sikerem. Aztán eljött a várva várt december 24. A reggel nagyszerű volt, a hó is esett, tiszta idill az egész, magam sem hittem. De mint tudjuk a vér nem válik vízzé lassan de biztosan közeledett a sütiségek ideje.

Kezdődött a mézeskalács projekttel. Életemben nem sütöttem még, épp itt volt az ideje. Biztosra mentem előre elkészített tésztával próbálkoztam. Higgyetek nekem jó ötletnek tűnt. Nos, szépen kinyújtottam, formáztam, a tetejét dióval, vagy mazsolával díszítettem, tepsit kiliszteztem,  a leírásnak megfelelően 6-8 percre be is tettem a sütőbe. A mézeskalács illat megszállta a lakást, a rádióban karácsonyi zene, a pillanat maga tökéletes. A sütés ideje lejárt a mézeskalács figurák szépségesen mosolyogtak rám. Nem kellett sokat várni, hogy kihűljön mehettek az edénybe. Aha... Ez volt az a pillanat mikor erősen összevontam a szemöldökömet, ugyanis nem tudtam kivarázsolni a tepsiből. Valahogy belekötött. Miután megfenyegettem, hogy ezt nem tehetik velem ezen a napon, néhány darab megtört és átadta magát a rendeltetésének, páran viszont csúnyán megmakacsolták magukat. Pislogtam mint hal a szatyorban, hogyan is teszem túl rajta magam. Jött is a mentőötlet. Késsel "alányúltam" minden perverzitás nélkül és felpattintottam azt amelyik hagyta. Esélyt nem adtam nekik, hogy felülkerekedjenek. Mivel a háborúban halottak is vannak, így néhányan elvesztek, és darabokra törve hódoltak be az agressziómnak.A csatát megnyertem, igaz a háborúnak közel sem volt vége. 

A történtek ellenére arcomon a mosoly őszinte volt, bele is kezdtem a muffin gyártásba, amit előző nap már kipróbáltam. A recept szerint puha, vagy olvasztott vajat szükséges használni. Gondoltam összekötöm a kellemest a hasznossal, és míg előmelegítem a sütőt, addig a margarint is belangyosítom benne. Mentségemre legyen mondva előző nap is így csináltam, igaz akkor nem feledkeztem meg róla. Míg önfeledten a megmenekített mézeskalács szíveket fotóztam, Békám pedig apukámmal a havat söpörték, meghallottam a sercegést, és abban a pillanatban éreztem, hogy a hang erősödésével egyenes arányban egyre büdösebb van. Sütő kikapcs, rács kihúz, és az agyam lefagyott a látványtól. Míg egyik kedvenc műanyag edényemet magáévá tette a sütő addig a vaj gyönyörűségesen ráégett az aljára. Még elcsíptem azt a pillanatot ahogy a műanyag szépen lecsepeg a rácsról, de nem mertem az utókornak megörökíteni a pillanatot. Mire észhez tértem az agyam azon pörgött, hogy tehetem semmissé a történteket mielőtt Béka rájön. Nos, ezzel elkéstem, mert az ablakon benézve kérdőn felvont szemöldökkel érdeklődött a benti állapotok felől. Mosolyogva legyintettem, ugyan hova gondol, a konyhában minden rendben van. Mikor felbukkant apám feje is az ablak mögül addigra már úgy bepárásodott az üveg  hogy szerencsére nem nagyon láttak be. A szagot nem sikerült kimagyaráznom... Két perc múlva már az egész család tudta, hogy ismét alkottam. Béka nem tudta, hogy sírjon-e vagy nevessen, Én kínomban röhögtem rajta, ez ragadós volt, mert csúfosan kinevetett, megölelgetett, megpuszázott és segített a maradék műanyagot lekaparni a sütő rácsáról.

Esténk itt még nem ért végett. Jó kedvemet és a karácsony érzését semmi sem taszíthatta le. A vacsora finomra sikeredett, a muffint is megsütöttem. a fenyőfánk szépséges lett, az ajándékok telibe találtak, és a történtek ellenére egy szép estét tudhattunk magunkénak.

Itt a vége, fuss el véle.... vagyis még nem!

A mézeskalács bosszújáról majdnem megfeledkeztem. A süti kő keményre sikeredett, nem adta meg magát az akaratomnak, sőt bosszút forralt, de a célpontot kissé eltévesztette. Drága jó Anyámnak hiába jeleztem, hogy a  mézeskalács nem az igazi, vagyis ízre jó, de kőkemény inkább ne egye, mert a bolti fogaknak nem biztos, hogy jót tesz. Ő erre csak legyintett. Ezt a felelőtlen mozdulatot két foga bánta, amik feladták a harcot, a mézeskalács maci ezek után győztesen vigyorgott. Ezt nem hagyhattam annyiban, egy mozdulattal megsemmisítettem, és fogadalmat tettem, hogy jövőre végérvényesen a hatalmam alá kerítem őket.