2013. január 5.

Fortuna kegyeiben


Bizonyára nem mondok újat azzal, ha leírom, hogy a szerencsejáték függőséget okoz, ugyanis hajlamosak vagyunk elhinni, a nagy nyeremény lehetősége csak a miénk.Persze ezt  kellő önfegyelemmel lehet uralni.

Régen a kaparós sorsjegy volt a kedvencem, akkoriban úgy tűnt, hogy sikeres a művelet, hisz több alkalommal is nyertem vele. Felejtsétek el a nagy összegeket, Én a -sok kicsi sokra megy- elvét vallom, ne legyünk túl éhesek. Így az a pár száz vagy egy-két ezer forint is boldog mosolyt csalt elő kerek arcomon.
A kaparós tevékenységet sokáig felfüggesztettem, nagy ritkán jut eszembe, hogy vegyek egy sorsjegyet, amivel mostanság semmit nem nyertem. Pár hónapja a sors csúfosan viccelt meg egy szelvénnyel.
Tipikus felállás: három egyforma szám esetén az összeg a tiéd. Majdnem ki is vetkőztem önmagamból nagy örömömben, mert tízmillió az tízmillió. Az sok nulla megszívatott, az egyiket elszámoltam -még épp időben észhez tértem mielőtt totál beégtem volna- így történt, hogy ebben az estben sem lettünk milliomosok.

Békám a totóra és a tippmix-re esküszik. Mivel engem nem érdekel a foci ez a tevékenység abszolút hidegen hagyott. A múlt időnek itt fontos szerepe van. Az egyik bevásárlásunkkor nem volt kedvem a szerencsejátékos bódé előtt álldogálni, ezért Én is bementem. Unaloműzésként kitöltöttem egy tippmixet. Kissé kaotikusnak éreztem az ok-okozatokat, kódokat, ki milyen csapatban játszik, mondhatom egyáltalán nem állt össze a kép, találomra nyomtam az ikszeket . Béka csak mosolygott és megjátszotta a szelvényemet 200 Ft-on. Meg sem lepett, hogy nem nyertem...

Eltelt pár hét, el is felejtettem az esetet. Béka 202.12.31-én rábeszélt még egy fogadásra. A zöld újságot elém tette, elmagyarázta a szorzókat, a hendikep fogalmát, megmutatta, hol is láthatom a csapatok összesítését, ki hol áll a tabellán. Volt pillázás rendesen, majd hosszan, tudományos munkatársként áttanulmányoztam az oldalakat, megtettem tippjeimet. A négy tippből két  esetben volt szemöldök felhúzás, de nem szólt semmit. Ment a 200 ft-os feladás. Az esélytelenek nyugalmával telt a nap nagy része. Hogy is rúghatnék labdába a kis suta megérzéseimmel szemben az évekkel és a rutinnal.

A meglepetés akkor ért mikor Béka bejelentette, hogy az első meccs megvan! Éljen. Örülök, de ez nem jelent semmit, három még hátravan. Az igazat megvallva azt sem tudtam ki mikor játszik, életem párája viszont fejből vágta. Internet, teletext és az infó rögtön jött, hogy ki hány gólt lőtt, vagy kapott. A végén már izgultam, mert folyamatában jöttek be a tippjeim. Az utolsónál nem bírtam percenként kértem az infót. A meglepetés erejével hatott, hogy  az összes meccset eltaláltam! Nyertem! 200 ft-ból 2085 ft lett:)
Tudom, hogy kevés, és tudom, hogy nem nagy szám, de az enyém! Azóta egyszer játszottam, nem nyertem, de a tudat, hogy volt sikerélményem, megfizethetetlen. Kigondoltam egy tuti stratégiát amire 50% esély van. Vagy bejön, vagy nem...

A biztonság kedvéért ma is adtunk fel tippmixet, hátha a 2013-as év első szerencsés napja végig kíséri az évünket:)


2 megjegyzés:

  1. Gratula! Ha mindennap van egy ilyen eredményed, beiratkozok hozzád egy tanfolyamra! :)

    VálaszTörlés
  2. Sajna Fortuna időnként kegyetlen is, kegyvesztett lettem.:)

    VálaszTörlés