Megalománia

Sokkot kaptam. 

Az a helyzet, hogy eszembe sem jutott, hogy a XXI. században milyen "zsé" kategóriás filmekkel próbálják meg lekötni a tv-s társadalom figyelmét. Arra már rég rájöttem, hogy mesterségesen butítják a népet, azzal a címszóval, hogy:  Jobb ha nem gondolkodnak, abból még baj lehet. 

Túltettem magam azon is, hogy egy évben nagyságrendileg nyolcvanhat mega-giga esetenként ritka fos "sztárt" kreálnak, akikre egy év múlva már alig emlékeznek. Az az egy év pont elég arra, hogy a feltörekvő fiatal tehetségesnek kikiáltott emberkének kikezdjék az életét, hogy élvezze a rivaldafényt, és a hirtelen jött sikert pszichológusok, esetenként ajzószerek segítségével feldolgozza, majd mehet a süllyesztőbe. 

A magamutogató valótlan világosokról ne is beszéljünk öt perc hírnévért még az anyjukat is eladnák. Kiesésük után a médiában keresnek enyhülést, de szerencsétlenek olyan műnaivsággal pilláznak bele a kamerába, mint Kiszel Tüncike az aktuális naptár fotózásánál a vakuba. 

A hős szerelmesek, akik az igazit keresik, már az első este után szívszerelemről áradoznak arról akivel a forgatókönyv szerint egy ágyba osztották. Véleményem szerint szánalmas.

Posztom lényegét nem az említett kreációk teszik érdekessé, hanem a tény, hogy a forgatókönyv írók mostanság hihetetlen megalomániában szenvednek. Elhiszem, hisz mindenki nagyot akar alkotni. Bár szerény véleményem szerint csúnyán átestek a ló túloldalára. A napokban eszméltem rá, mikor a Moby Dick klasszikus verziója helyett, egy félőrült, féllábú tengeralattjáróval rendelkező kapitány, és egy  óriás bálna üvöltve kergetették egymást a sekély öbölben, hihetetlen mélységekből feltörve. Kissé életképtelen a helyzet, de működik. Határozottan morbidnak éreztem azt a pillanatot, amikor a bálna kiemelkedett a vízből, és frankón kiröhögte üldözőjét, majd a szigeten átrepülve, agyonnyomott egy embert. A totális döbbenet akkor ült ki az arcomra, mikor főhősnőnk elkezdett a szigeten rohanni két torpedó elől. A robbanást követően -ami a képhatás szerint egy kisebb hirosimai robbanáshoz hasonlóan tünteti el a szigetet a föld színéről- főszereplőnk boldog mosollyal az arcán bukkant  fel a vízből több száz méterrel arrébb. 

Összességében a film annyira szar volt, hogy az már lenyűgöző. 

Emlékeimben kutatva rájöttem, hogy az elmúlt pár évben igen sok megaszörnyes filmet rendeztek. Első körben megmaradtak a klasszikus megalodonos óriás cápás témánál, aki ropiként roppantja ketté a golden gate hidat, és reggelizik Tomcat harci repülőket. Az alap verziót tudták tetézni a következő párosításokkal:

Megacápa az óriáskrokodil ellen. 

Értelemszerűen a rohadt nagy cápa megtámadja az óriáskrokodilt szállító tankert, kiszabadítva ellenségét, és küzdenek egymás ellen a film végéig.

Megacápa az óriáspolip ellen

Itt csavartak a kezdő sztorin, hiszen a jégbe fagyott szörnyek valami csoda folytán és/vagy emberi hülyeség miatt kiszabadulnak, és ordítva, sikítva, vinnyogva ölik egymást, és az amerikai statisztákat. A végeredmény: mindenki meghal a többi megmenekül.

A megacápa visszatér

Nos, miután a megacápánk legyőzött minden lehetséges ellenfelet, jobb híján kitaláltak neki egy hasonló kaliberrel rendelkező ellenséget. Saját maga robot változatával kell szembe szállnia, amit egy titkos kormányprogramban alkottak meg, hogy végre elpusztítsák a sok gondot okozó teremtményt. Szerintetek?

Mega Piranha 

Röviden, és tömören: Az Orinoco folyóban rég kihaltnak hitt hatalmas megapiranhák raja szabadul el a lezárt mellékfolyóból, és elindul lefele a folyón elpusztítva mindent és mindenkit az útjában.A biztosítékot az csapta ki amikor az egyik szereplő, egy forgó rúgással téríti vissza a repülő, sivító halat a vízbe. 

Ne feledkezzünk meg  a Sand Sharks-ról sem. Filmünk a szárazföldi, vagyis a sivatagban megbújó cápákról szól, akik egyik homokdűnéből ugranak át a másikba, és halomba gyilkolják az embereket. Vagy az óriás piton kontra óriás krokodil. Biztos hosszan sorolhatnám a hasonló filmeket, ha jobban beleásnám magam a témába.

Ezekhez a filmekhez képest a régi nagy klasszikusok kutyafülék, pedig az Anakonda (nagy kígyós, félelmetes) pedig a maga idejében méltón képviselte megalomániás producerek álmát. 

A mega mánia véleményem szerint a  King-Kong, és a Godzilla után vált fékevesztetté, és süllyedt a legalja kategóriáig, mégis rengetegen nézik. Kezdek kíváncsi lenni, hogy legközelebb mivel rukkolnak ki,  mert ezek a filmek azok, melyek már annyira szarok, hogy már majdnem jók.