2012. március 10.

Váróterem rejtelmei

Megállapítást nyert az a tény miszerint idén ismét elsők közt kaptam el ezt a rohadt felső-légúti betegséges tünetet.

Kedvenc házi doktornőnk rendelőjében sikerült másfél órát elnézelődnöm mielőtt bejutottam volna hozzá. Most valahogy nem dühített, inkább szórakoztatott a látvány.  Előttem jónéhányan voltak, sokan már összebandáztak, akik később jöttek azok közt is volt pár régi ismerős, akik a viselkedésük szerint nem mostanában találkoztak egymással. Eszembe jutott, hogy simán kilehetne építeni egy pár körasztalból álló várótermet egy gyógyteázóval, kávézóval, újságokkal, könyvekkel egyetemben. Ugyanis  olyan ismeretségek szövődnek a szokásos influenza járványok alklmából, ami utána alapot adhat a további kapcsolat mélyítésére.Kellemesebb környezetben még az idő is jobban telne, főleg idősek esetén akiknek sok esetbne se kutyájuk se macskájuk...

Ma sem történt ez máshogy. Egy idősebb hölgy, inkább néni ült a padon. Ez önmagában nem nagy kunszt voltunk még így egy páran. Viszont ez a néni hihetetlen ügyességgel állt szóba mindazokkal akik valamilyen véletlen folytán mellé kerültek. Rövid idő alatt megtudhattak olyan információkat, hogy az utcában ki kivel, mikor és hogy, hol volt nyaralni, hogy a mai fiatal anyukák nem tudják mi a jó a gyereknek, és különben is hogy a francba tudják az új hiper szuper babakocsikat felemelni a buszra.Szegénykém nem látta, hogy a Nő a babakocsival nem éppen buszos típus volt, inkább a luxus kategóriát képviselte. Ügyesen magára vette az intézkedő szerepét, és nyomon követte hogy ki ki után is következik, szépen elbandázott egy fél napot és nem is unatkozott:) Akik mellékeveredtek észre sem vették, de már beszélgettek is vele. Az ilyen adottságokkal rendelkező ember kincs lehet minden MLM-es rendszerben. Szóval, kedves ügynökök irány a várótermek és a patikák:)

Vannak olyan nénik és bácsik akik a végére épp hogy csak receptet nem cserélnek, folyik a megbeszélés, hogy kinek mit írt fel a kedves doktornő. A licitmenek és vumenek is szép számban láthatóak, az nyer aki az elmúlt x idő alatt többször volt különböző kezeléseken. Aki megnyeri a fordulót boldogan viheti haza az új közegészségügyi látens díjat, amit  a következő havi találkozóig birtokolhat is:).

Felbukkant egy új típus is,aki törvényen kívülinek gondolja magát. Nekem azt tanították, hogy ahová belépek ott elsőként köszönjek. Ez az íratlan szabály még a várótermekben is működik kívétel náluk. A nő fiatal kb:28 éves kosztümös-farmeros, nagyon magas sarkas,slusszkulcs pörgetős, a felső alól kikandikál a hasa ami nem gond csak az a ciki hogy a bugyijának eleje is. Ami ebben a kategóriában már nagyon gáz ha más színű, mint a felső vagy a melletartó. Fej felszegve senkire nem néző, de a külvilág felé Ő egy nagyon határozott, tudom mit akarok fajta, akinek derogál leszállni az átlagosság mezejére. Mivel lehetetlent nem ismer a már említett néni elé tolakodva bekopog a dokihoz, vár 3 percet, toporog a cipőjével és cancog hogy elmaradt a Szezám tárulj. Növérke kinyit lány legszebb mosolyát elővette hogy következzen, viszont a türelemre intés már kevésbé tetszett. Eltelt 10 perc még semmi, újra toporog, és lassan megsemmisűlve a háttérbe oson. Előttem adták ki a papírját ,majd fejfelszegve, győztesen minden szó nélkül elsétál.

Kávéházi látványához hasonló a váró, sokan beszélgetnek egymással.Valahogy könnyebben nyitnak az emberek egymás felé, igaz ennek egy nagy hátránya van. Egyéb addig nem észlelt tüneteket is összeszedhetünk a várakozás ideje alatt. Ahogy fogy a sor úgy köszönnek el egymástól minden jót kívánva, ha mást nem a következő influenza alkalmával úgy is találkoznak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése