2012. március 4.

A változás szele.

A tavasszal együtt megcsapott a változás szele is  -és az az orkán erejű szélvihar ami valamelyik éjjel söpört végig az udvaron..-
 A változás nagy dolog és viszonylag folyamatos mert a megállapítások szerint nem csak 7 évente sejt szinten változunk, hanem véleményem szerint ezt naponta elmondhatjuk. Változik a véleményünk, ízlésünk, meggyőződésünk, álláspontunk, amit szeretünk, vagy amit éppen nem kedvelünk.  Az impresszióknak köszönhetően akár percről percre "módosulunk . Megpróbálom viszonylag röviden és sarkosan levezetni a helyzetet kiemelve egy-két főbb gondolat menetet főleg  a tavaszra ráerőltetve . Az őrület már Szilveszterkor elkezdődik hisz új év, új élet. Fogadjunk meg minden olyat amit másnap józanodva már nem is úgy gondolunk, de adjuk meg az esélyt hogy esetleg mégis betartjuk, hiszen megfogadtuk. Ilyen aprónak nem mondható dolgok pl.: egészség, boldogság tudat ébresztés, reformkonyha gyakorlása, edzésre járás, rendmánia, határidők betartása, az Én esetemben a szlák időben való befizetése és még sorolhatnám. Persze ez csak néhány eredendő  -a lelki megtisztulást elősegítő- témakör, de mint tudjátok  ez csak az alap,a történet még bőven fokozható. A változásokat segítő fogadalmakat követik a kifogások, hogy sikeresen meggyőzzük magunkat, hogy miért is ne most váltsuk meg a saját kis világunk. Ezeket nem sorolnám hisz Dunát rekeszthet, különben is kinek van kedve télen bármit is 100%-os aktívsággal, úgy igazán csinálni? Tudom a kivétel erősíti a szabályt, és akinek nem inge az csak gúnyosan mosolyogjon rajtunk halandókon és vonja meg  a vállát. De az ágy, egy jó film, pléd és a forralt bor vagy egy bögre kakaó  a megfelelő társasággal jóval csábítóbb:) A tél átélése után végre jön a tavasz, és a változás újabb hulláma. Én személy szerint vágyom a színekre, a napra, a sétákra, melegre, és a hozzátartozó lazább, és lengébb öltözetre. LE a télikabáttal, a sötét  ruhákkal, a szürkeséggel és a hideggel felkiálltással gyorsan átpörgettem az új lehetőségeket, és  a ruháimat a galérián:) A magamon elképzelt változás utáni vágyamat csak erősítette a téli punnyadásnak, a boldogság állapotának, és a rendszeres vacsoráknak köszönhetően a csípőm kerülete. Ami, ha a  sugarát nézzük kicsit kellemesebb, de megszorozva kettővel -ahogy kiszámoltam-  már siralmas a helyzet. DE  rájöttem és meggyőztem magam hogy az energiák felszabadításának, és hasznos felhasználásának valódi oka, vagyis az edzőterem látogatása  nem is  a ruhák "szőkülése" miatt, hanem maga a tavasz állapotának észlelése az oka. Hiszen nem csak mi hanem a környzetünk is új perspektívákat, és a szebbik oldalát  mutatja, mi miért ne tegyük ugyanezt, és ragyogjunk új formákban ?:))))  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése