Harmadik világbeli találkozások(k)

Akár így is jellemezhetnénk a következő történetet. Ez esetben Delhibe divatbolond Britek tévedtek, akik megtapasztalják az indiai ruhaexport varrodájának poklát.A gyárban soronként 300 varrógép, több száz soron, igazi nagyüzem. Hihetetlen utánzatok fillérekből, hasonló nagyságrendű fizetésekből, robot módjára, szó nélkül sok órán keresztül. Olyan proc brit fiatalokat juttatnak el harmadik világbeli országokba akik gondosan felépített kis álomvilágukban nem is gondolkodtak el azon egy percig sem, hogy amit megvesznek az milyen körülmények közt jött létre. Gondolok itt a gyermek munkára, éhbérre, teljesítmény köteles munkavégzésre. Ahogy láttam megjárták a poklot ahol több kevesebb sikerrel részt vesznek a számunkra természetes mindennapi használati cikkek termelésében. Legyen az varroda, húsüzem, aranymosás, halfeldolgozó, készétel készítő, vagy gyapotültetvényen történő munkafázisok bármelyike. Kis kirándulásuk alkalmával ugyanazt az összeget kapják mint az ottani munkások (varroda esetén 2 font/nap) ugyanannyi munkáért, és egy percig sem kivételeznek velük pár héten keresztül. 

Kiruccanásuk alkalmával a következő lelki fázisokon esnek át: döbbenet, undor, elkeseredés, hitetlenkedés, sírás, feleszmélés. Nincs kivétel, a nagydarab műmacsótól a miss Barbie-ig mindenki megtörik.

Mielőtt elhagyják a pokol bugyrát lelkük feloldozása gyanánt vesznek 1-2 hasznosnak tűnő holmit a rászorulóknak, meggyőzve lelkiismeretüket, hogy tettek valamit az ügy érdekében. Miután elhagyják a kizsákmányoló országot ideig óráig ügyelnek a részletekre, mit honnan és miért szereznek be, majd idővel az egész ködbe veszik és kezdődik elölről a közöny, és a vásárlás okozta öröm. Röviden ennyi.

Vége.

Vagy is nem is annyira, hiszen a legutóbbi fejezetben éppen egy harmadik országbeli kicsinek cseppet sem mondható szeméttanyára érkezett a legfrisebb brit veszélyes hulladék. A technikai szemét tengerében merültek el azok a kiskorúak akik jobb élet reményében kábelt égetnek napi pár fontért. Sajnálni sajnálom Őket, mert gyerekek, betegek, soványak, árvák,  és még sorolhatnám. Ezt ki is fejtik bővebben könnyes közjátékkal megspékelve, de azon egyikük sem gondolkodott el, hogy a konténeres veszélyes hulladékoktól csak engedélyekkel lehet más országokban megszabadulni. Ahhoz, hogy ezt végre hajtsák komoly pénzeket fizetnek az országnak abban a reményben, hogy megfelelően megsemmisítik, illetve újra felhasználják. Nos ami még kérdés a számomra: az ország fői hova is tüntetik el ezeket az összegeket? Feltételezem saját zsebbe. A körforgás örök lesz, mert a szemétnek köszönhetően több ezren is életben tartják magukat, mégis katasztrófa, hogy a pénz amit törvényes úton szerez meg az adott ország a ködbe vesznek mások számláján. Nem értem pontosan, hogy is van ez.