Minden egyes alkalommal mikor barátaimmal találkozom, nem telik el úgy az idő, hogy ne nosztalgiáznánk. Végeredmény, rekedésig vinnyogok a nevetéstől, és Alice Coopert megszégyenítően mosódik el a sminkem. Az egyik kedvencemet Kri barátnőm régi unszolására most megosztom veletek. Réges régen az egyik munkahelyemen betöltöttem egy bizonyos posztot, amihez lövésem sem volt, de ahogy a jó magyar mindent megtanul, úgy nekem is sikerült. MIR vezető lettem. Igaz úgy hiányzott mint púp a hátamra, na de ha már megkaptam, akkor hozzuk ki belőle a legjobbat. Nagyon készültem az előírt vizitre, előkészítettem mindent, kedves kollégák lelkére kötöttem ki hogyan nyilatkozzon, hogy minden megfelelő legyen. A dohányosok kedvéért kiragasztottam mindenhova, hogy ez időtartalomban csak és kizárólag a kijelölt helyen legyen szívesek szívni a staubot. Megeskettem Őket, kértem szépen, please, bitte, légyszi, légyszi volt minden, csak nehogy keresztbe tegyenek a jeles napon. Minden frankón kezdődött, ahogy a nagykönyvben megvan írva.
Pár apró dolgot kivéve.
Az egyik kulcsfigura előző nap legénybúcsúban volt, épp hogy időben esett ki egy taxiból, nem túl frissen, de a jéger szagát lelkesen húzta maga után. Még élénken élt benne a buli, és a pillanat képek, mert mindent nagyon viccesnek gondolt. Sebaj megoldjuk, no para. Kávé automata, pénz bedob, dupla kávé ki, S. kezét rászögeztem a pohárra, és megfenyegettem, hogy mihamarabb térjen magához. Megérkeztek a szervek, kávé, tea, mosolygok, mindenre válaszolok. Jöhet a körséta, és a dokumentumok vizsgálata. Magabiztosan, -ahogy apám mondaná: felemelt fejjel semmi reménnyel- vezettem őket körbe a telepen. Ők jegyzeteltek, én izgultam, remegett kezem-lábam, éreztem, hogy valaminek még történnie kell. Elhagytuk a dohányzó helységet, pipa. Megérkeztünk egy másikba, ahol egy öreg szaki ügyködött valamin háttal nekem, csak a cipőm kopogására lett figyelmes. Látszott ahogy megmerevedik, hátha láthatatlanná válik, és észre sem vesszük. Életjeleit csak azon vettük észre, ahogy próbálta észrevétlenül kifújni a füstöt amit előzőleg szippantott be cigarettájából. Szemem kikerekedett, szemöldököm az egekig futott, majd tekintetettemmel követtem a cigaretta útját amit a tenyerében elbújtatva diszkréten zsebre dugott. Dadogott egy kezitcsókolomot, majd igen gyorsan elosont. Az ellenőrök nem szóltak, gondolom nem firtatom, hátha észre sem vették az apró malőrt. Utunk folytatása a gépházba vezetett, ott tartottuk az összes odavonatkozó iratot, ellenőrző igazolásokat. Nálunk kérem szépen minden rendben van... A cseppnyi iroda kb: 3x2 méter lehetett voltunk benne összesen öten. Vártuk a megbízott kollégát aki azért a részért volt felelős. Vártunk, vártunk, kezdett kínossá válni. Felhívtam hol is van, kinyögte, hogy elfeledkezett erről az egészről, de siet. Megérkezett a következő belépő szöveggel: "Elnézést kérek, de a kijelölt helyen dohányoztam." Azt hittem besírok a röhögéstől. Ő és a kijelölt helyen való dohányzás... Megérkezett S. is. Kicsit jobb állapotban, de még mindig húzta maga után a pia szagot, a füle mögé tűzött cigarettáról már nem is beszélek. Miután gyakorlatilag a kicsi iroda átvette a cefre szagot diszkréten felajánlottam neki, hogy adok egy rágót:
- S. kérsz rágót?
- Köszi Dorka, nem kérek.
- DE IGEN KÉRSZ! (majd a szájába nyomtam egyet)
Ezt még megtetézte, hogy a hivatalos helyen dohányzó barátunknak fingja sem volt hol keresse a papírokat, és mindezt pantomim művészeket megszégyenítő módon mutogatta el nekem az ellenőrök háta mögül, így kénytelen voltam rögtönözni, és a polcról szisztematikusan az összes dossziét a kezükbe adni, hogy keressék meg azt amire szükségük van... Mégis a fénypontot annak a mozdulatnak tekintem, amikor a körút végén eljutottunk a tárolóhelységhez, ahol az egyik sor áru közvetlen előttünk dőlt dugába, és ahelyett, hogy ezen látványosan kiborult volna a raktáros, csak ennyit közölt tisztán hallhatóan: "Bassza meg, most pakolhatom össze vagy harmadszorra!" Én mint aki észre sem vette megsemmisülten vezettem őket tovább, mint egy idegenvezető, miközben agyamban már lejátszódott, hogy hazafelé vehetek egy expreszt, és bújhatom a netet, új munkát keresve. Ott, és akkor megfogadtam soha többet nem vállalom. Persze utána még vagy négyszer vezettem le ilyet, de ilyen emlékezetesre egy sem sikeredett.
Ezúton köszönöm, minden egyes volt kollégámnak, hogy bearanyozták azt a napot, mert azóta is könnyesre nevetjük magunkat, ha eszünkbe jut:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése