A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Poén. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Poén. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. március 4.

A főzés öröme

Pár éve mint kezdő háziasszony, elég pozitívan és lelkesen álltam a tűzhely elé, ám időnként már addig eljutni sem volt túl egyszerű.Az őrület már a bevásárlással kezdődött: a hol, miből, és mennyit kategória volt a legáltalánosabb kérdéscsoport. Elsőként a piacot céloztam meg vásárlás szempontjából, mert hát a hazai termék hűség, és persze  a minőség ott adott volt. Különben is  a kereskedők jóval közvetlenebbek mint az üzletekben. Még azon sem lepődtek meg (főleg a nagydarab hentes)  mikor is fogalmam sem volt hogy miből mennyit is kérek.. Elmondtam a főzésre irányuló terveimet és a résztvevők számát, és gyomorkapacitásuk lehetőségét. Egy rövid osztás-szorzás, egy kis hátrakiabálás az asszonynak, Ő hogy is gondolja, és máris ott figyelt a szatyorban a megfelelő hús mennyiség:) Előfordult, 1-2 esetben még instrukciókat is kaptam, hogy is lehet elkészíteni az ételt, vagy újítani rajta. Akadt olyan eset is hogy kompletten az egész sor mögöttem azzal volt elfoglalva hogy is egyszerűbb kivitelezni az elképzelésemet :))
Miután megszereztem a szükséges hozzávalókat, rongyoltam a konyhába főzni.Teszem hozzá általában még volt néhány futásom főzés közben beszerezni ami lemaradt, vagy az amortizáció nevében leselejtezett, vagy inkább a leejtett, szétvágott, nem sikerült kategóriában szereplő hiányok pótlása miatt. A lelkesedés még akkor is vitt előre mikor az esély a sikeres befejezésre a legminimálisabbra csökkent. A hogyan is? kérdésre a telefonos segítségkérés bizonyult a legbiztosabb módszernek. Ugyanis a szakácskönyv oly fondorlatosan fejtette ki az ételek készítését, hogy szükségét éreztem egy értelmező kéziszótár beszerzését is, amihez kevésbé éreztem késztetést. A telefon nagyon hasznosnak bizonyult főleg ha Canika (Anya)  meg is hallotta hogy egyáltalán hívom:) Az első borsófőzelékem sikeréhez is Ő vezetett.Arról igazán nem tehetett hogy a habarást olyan shakerben ráztam, aminek rosszul tettem rá a tetejét és idővel lerobbant róla. Így még a jövőhét is tiszta trutyi lett... a végeredmény így is igazán ehető volt:)

Azt nem nagyon ragoznám mikor gombát rántottam  és amint megfordítottam a serpenyőben belobbant az olaj, gyakorlatilag kifüstöltem az esetleges pókcsaládokat a konyhából, a szomszédoknak pedig  szóltam, hogy minden rendben csak vacsorát készítek.Ezek idővel elmúltak, mert hát a gyakorlat, illetve utána az egyedül élés megakadályozta a további "katasztrőfákat". A melegszendvics partikon már figyelek, hogy csak a kaja után igyak, nehogy mégegyszer elfeledkezzek a sütőről és odakapjon a kenyér alja.Viszont elmondhatom, hogy az utóbbi időben ismét aktívan és viszonylag sikeresen működöm a konyhában. Kisebb bakik még vannak, mint pl., kerülöm a rántást mert legutóbb egy nagyobb de  formásabb knédli lett belőle, és a tészta főzésnél rászámolom a szűrésnél keletkező esetleges károkat. Ennek függvényben kijelenthetem, hogy a konyhában már egy majdnem magabiztos és  sikeres háziasszony vagyok.

Nagy Britannia, és tudósai.

nap mint nap hallani a hírekben: brit tudósok bebizonyították.. 
tudósKicsit utána jártam ennek a témának ugyanis minap egy olyan tény nyert általuk bizonyítást amit talán már ősanyáink is ösztönösen tudtak, miszerint a nagyobb, teltebb -személyiség helyett-  mellel rendelkező nők könnyebben tudnak ismerkedni,  illetve jobban vonzódnak a hozzájuk a férfiak. Valamiért nem lepődtem meg rajta -ugyanis a férfiakban ez genetikailag kódolva van- csak azon hogy szerencsétlen britek ezzel most szembesültek, vagy legalábbis a tudósok egy része... még nem sikerült eldöntenem hogy sírjak-e vagy nevessek ezen de a szám széle rángatózott rendesen:)  A döntést rátok bízom, de előtte még vegyétek figyelembe a következő igen fontos tényeket amik általuk már bizonyítást nyertek.

- megállapították hogy már 1,5 korsó sörtől is szebbnek láthatunk valakit.Ez lehet a magyarázata a sok egyéjszakás kalandnak amikor valaki olyanokkal bújunk ágyba akiket különben észre sem vennénk...
(vajon az a kérdés eszükbe jutott, hogy a vizsgált időszakot megelőzően mikor volt utoljára sikeresnek mondható szexuális élményük?)
- bebizonyították, hogy aki sokat unatkozik az hamarabb meghal..
(nem hiába mondják hogy halálra unják magukat az emberek,arról nem találtam adatokat hogy vajon hány delikvensen és milyen módszerrel gyakorolták ezt a kisérletet)
- az idős alkoholisták több alkoholt isznak mint a fiatalok. Ezt az eredmény 43.000 alkoholista felmérése alapján kapták...
(na igen az évek és a rutin, ja és a tapasztalat:)
- bizonyítottan működnek a vicces, csajozós dumák..
(ez lehet hogy sokként érte őket)
- az intenzív olvasás terápia fejleszti az agyat és segít a kommunikációs készségben is. 72 kisiskolás gyereket teszteltek...
(no comment.. ez náluk újdonság?)
- a cannabis gyógyászati alkalmazását javasolják...
(mint ahogy már évtizedek óta az enyhe kimenetelű tüdő problémákra a füves cigit és komolyabb fájdalom kezelésére a morfiumot. Bár biztos élvezték a tanulmányt jól betéphettek tőle:)
- sokkal több esély van arra hogy lovaglás közben szenvedjünk agysérülést, illetve maradandó sérülést, mint a tudatmódosító tabletták-drogok fogyasztásával...
(ááááá..miért pont lovak? és mi a helyzet a közúti balesetekkel? és kik vállalkoztak a felmérésre? a társaság fele függő lett a másik fele pedig kómában lehet?)
egy kis science fiction:
- a paraziták egyik fajtája képes az embert irányítani...
(ezt a tényt felhasználva egy ügyes forgatókönyvíró beépítette az ötletet a csillagkapu sorozatába a "goaud" sztorijaként)
- megállapították, hogy azok akik levendulaolajat saglásznak a fogorvoshoz menet kevésbé félnek a várható beavatkozástól. A gyógynövény fejfájás csökkentő és alvás segítő hatása már korábban is ismert volt, de a fogorvos előtti nyugtató hatására csak most derült fény..
(meglepő hogy nem a mák rágcsálását javasolják, nem értem hogy itt a cannabis miért nem jött szóba, egyébként már a népi gyógyászatban tudtak erről a hatásáról és aktívan használták még a molylepkék ellen:)
végezetűl egy álhír, amit GB tudósai nyílván megcáfolnának ha tudomásukra jutna.
- hosszas kisérletek során megállapították, hogy az ember feneke szoros összeköttetésben áll a szemekkel. Vagyis, ha kihúznak egy szőrszálat a fenekéből akkor könnybelábad a szeme, illetve ha a szemét megszúrják akkor összesz@rja magát:)
ezek után eszembe jutott ha tehetném akkor brit tudósnak születnék, de kicsit tovább kutakodva rájöttem, hogy nem is kell erre születni ugyanis a következő kis cikkből Ti is láthatjátok hogy kiből is lesz a cserebogár, vagyis akarom mondani a brit tudós...
".. egy brit tudós bevallotta, hogy Ő Belle de Jour, az az anonim blogger aki call-girlként szerzett tapasztalatairól számolt be internetes naplójában, amiből több könyv és sorozat is született. Brooke Magnanti elmondta attól tartott, egy volt barátja elárulja ezért leplezte le inkognitóját. A 34 éves tudós gyermekegészség-kutatással foglalkozik a nyugat-angliai Bristoli Egyetemen. Mint a The Sunday Timesnek nyilatkozta: 2003-ban, doktori fokozata megszerzése közben szállt be a szexüzletbe, és több mint egy évig dolgozott call-girlként..."
ha már a sikamlós témák felé evezünk végezetül jöjjön a kedvencem és a 18-as karika. Ezt a cikket szeretném szó szerint idézni:
18_karikaA G-pontnak nevezett erogén zóna valószínűleg mítosz - állítják brit kutatók. A BBC hétfői tudósítása szerint a londoni King's College kutatói semmiféle bizonyítékot nem találtak a Gräfenberg-pontra (G-pont), miután 1800 nőt vizsgáltak meg. Tanulmányuk a Journal of Sexual Medicine című szaklapban jelent meg.
A tanulmány végkövetkeztetése szerint a G-pont nem egy fizikailag létező része a női hüvelynek, sokkal inkább a női képzelet teremtménye, amit magazinok és szexológusok sugallatára alakult ki.
A tanulmányra reagálva azt mondta Beverley Whipple, az egyik ismert brit szexológus, hogy a kutatás hibás volt, mivel nem vette figyelembe a leszbikus és a biszexuális nők tapasztalatait, miként azt sem, hogy a különböző férfipartnereknek és a különböző szexuális technikáknak más és más hatásmechanizmusuk lehet.
Ez az eddigi legnagyobb szexológiai kutatás a világon, amely azt igyekszik bizonyítani, hogy a G-pont szubjektív fogalom. Petra Boynton, a londoni University College szexuálpszichológusa szerint "nagyszerű dolog keresni a G-pontot, de semmi ok az aggodalomra, ha valaki nem találja meg, mert nem kell egy pontra összepontosítani, mivel minden ember más és más".
-no comment-
egyébként az ezt követő bejegyzések szerint -független a szexulási hovatartozást- többen kívánnak brit tudósok helyére pályázni:) de vajon eszükbe jutott hogy nem minden esetben kell 1800 nőt "bevizsgálni", kíváncsi vagyok mit szólnának ha pl., a tehenek záróizmainak működését, vagy a csirkék kloátkájának tágulási rátáját kellene tesztelniük:)))))
Találtam még valamit..úgy tűnik hogy a G pont kérdése nem csak a brit tudósoknak okoz fejtörést:)