Apa a lelkes

A kellemes tavaszi időnek köszönhetően ismét hosszú órákat tölthetünk a kertben. Mondhatom, hogy ez Boti kedvenc foglalatossága. Motorozik, sódert lapátol, erdőt épít ágakból, virágot szed nekem, kavicsokat pakol egymásra, homokozik, túlélő csigákat ment meg, vagyis mindig bogarászik valamit.

2,5 évesen egyre több alkalommal hagyatkozik a képzeletére, és talál ki szituációs játékokat. Persze milyen egy lelkes első gyerekes anyuka, és apuka? Játszik a gyerek képzeletének megfelelően. Nálunk sem volt máshogy, de a történet vége nem egészen úgy alakult, mint ahogy azt elképzeltük...

Boti éppen a kedvenc dombján lapátolta a sódert. Talált néhány nagyobb műanyag virágtartót amibe lelkesen rakosgatta a kavicsos földet. Közben beszélgettünk. Elmesélte, hogy éppen kolbászos krumplilevest főz. Tesz bele krumplit, kolbászt, vizet, sózza, borsózza, kevergeti, ízesíti. Kért, hogy vigyázzak rá, míg hozza a következő lapát tejfölt bele. Segítettem neki, kavargattam, hogy oda ne égjen. Itt tartottunk, mikor az apja is hazajött. Fiunk neki is elmesélte, hogy éppen mit játszik. Emberem jó apa lévén vette a lapot, és segített főzni. Szedett kavicsokat, hogy sűrűbb legyen a leves, kevergette, hogy oda ne égjen. Pár perc múlva  egy nagyobb kavicsot is talált a tálban. Mutatta fiunknak.

-Nézd Botika! Mekkora kolbász darabot talált apa. nagyon finom lesz! 

Boti nézte, nézte, még a szemöldökét is ráncolta, majd nagy komolyan közölte:

- Apa! Ez nem kolbász, ez egy nagy kő!

Nesze neked szituációs gyakorlat! :D 

Mennyből az angyal...

Boti egyre többet dumál. 

Elmesél mindent. Még azt is, amit nem kellene, ezzel sokszor vicces helyzeteket teremtve. Mi minden esetre jól szórakozunk, bár néha magyarázkodunk is.

Egy kedves ismerősnek köszönhetően, -aki ékes magyar nyelvezetünk díszes káromkodásait aktívan használja- fiunk elsajátított néhány gyöngyszemet. Azóta sokat csiszoltunk a kiejtésén, így született meg a "Lapát kasza" és a "Durva életbe" kifejezés is. A basszusra még nem találtunk egyéb kifejező szinonimát, de az előzményeket tekintve, szerintem ez már elenyésző jelentőséggel bír. 

Nagyon sok mindent ért, verseket mond, kedvenc könyvét maga elé veszi, és olvas belőle. Szó sincs halandzsázásról, hanem ahogy mi is olvastuk neki, azt utánozza le. Hihetetlen mennyi infó van a kis vincseszterén. Nap, mint nap meglep vele. 

Valamelyik nap Mama gyógynövényeit pakolgatta, szagolgatta, és kérdezte, hogy melyik micsoda. Felolvastam neki, hogy éppen melyik van a kezében, mikor elértünk a Hársfavirághoz, és a Kamillavirághoz. Boti nem értette, nem talált értelmet benne, ezért lefordította a maga nyelvére. Így lett belőle Hárfavirág, és Kamionvirág.

A legviccesebb mégis az, ami tegnap este történt. Apja játszott vele. Beszélgettek a közeledő karácsonyról, és Béka énekelte neki a mennyből az angyalt. Botinak tetszett, de nem talált fogást rajta. Apja szépen szóról szóra elismételte a szöveget. Fiunk szerint ez így nem értelmezhető, ezért nálunk a következő módon fog szólni szenteste az ének:

Mentőből a hangya...

Mostanság

Hol is kezdjem? Baromi régen nem írtam. Az elmúlt kilenc hónap hihetetlen gyorsasággal elröppent. Béka mindig emlékeztetett, hogy írjak, de valahogy nem volt rá érkezésem. Most eljött az ideje. Bízom benne, hogy kitart a lendület, és nem lesz csend egy újabb félévig.

Rövid összegzés: 

Botond fiunk 16 hónapos lesz január végén. Jön megy, kajabál, nyúzza anyát, és apát. Az étvágya híresen jó, képes addig enni míg látja. Kedvence mindig az, amit éppen az apja eszik. Marketing gyerek. Vendégségben tünemény, mosolygós, barátságos. Itthon ugyanez, némi makacssággal, rafináltsággal fűszerezve, mostanság csipetnyi hisztivel kiegészítve. Ahogy apám mondaná "ezt a korszakot éli". Imádom, és nincs olyan este, hogy ne beszélnénk lefekvés előtt arról, hogy mennyire szeretjük, és milyen újdonságokkal gazdagította a repertoárját. 

Sláger játékok: autók, egymásba pakolós játékok, és a legkedvesebb számára a könyv. Ezen meg sem lepődünk, hiszen mi is szeretjük. Vannak favorit könyvek amit napjában nagyon sokszor elolvasunk, és akárhogy is unjuk, ő szereti. Ilyenkor nincs mese, vagyis van. Újra és újra.

Piacon csak banános Joe-ként emlegetik, és ritka az, hogy ne kapjon valami grátisz finomságot. Az egyik eladó szinte minden alkalommal maga viszi neki a banánt, mert elmondása szerint hihetetlen a kölyök. Tudja kinél mit tehet meg, és ezt ki is használja. 

Alapjáraton egy szeretetgombóc. Ki nem fogy a csókokból, ölelésekből. Szüksége van rá. Régen megbeszéltük, hogy csókolni csak anyát ér, de cicerészni szabad másokat is, mivel még kicsi és aranyos, így a lányok elnézik, ha véletlen cicihez ér :D . Persze az első adandó alkalommal lecsókolt minden útjába kerülő lányt... Egyébként tiszta apja a gyerek. Soha nem gondoltam volna, hogy szőke herceg lesz születendő gyermekem. Hamarabb nézik Marcsi barátnőmet az anyjának, mint engem. Ezen jót vigyorgok, mindig is szerettem meglepetést okozni az embereknek.

A rózsaszín habos babos babaillatú púderfelhő után jöjjön egy kis kiegészítés:

Gyermekünk szereti apáját, és anyáját is. Apával buli az élet, móka kacagás, és gólöröm. Anya jó minden másra. Itt hozzátenném, ha emberem nem olyan lenne, mint amilyen már rég eret vágtam volna magamon néhány alkalommal. Este hat után már csak anya jó. Kapok egy Botond matricát, és azt le nem kaparom elalvásig. Hiába Béka próbálkozása, hogy majd ő játszik Botival, esélytelen. Vagyis igen ritka. Betegség, fogzás esetén, bármi nyavalya, erősebb időjárás változáskor ugyanez a helyzet. ANYA. Persze ez így természetes, de néha idegölő, amikor én is beteg vagyok, vagy rossz napom van, ilyenkor nehezebb elviselni. Aki szerint ez nem így van, az meglátásom szerint áltatja magát, és másokat is. Vannak napok, mikor alig várom, hogy emberem hazaérjen, vagy mamáékhoz menjünk. Mivel fiunk nagyon igényli a társaságot nehezebben van el egyedül, általában vele játszunk. Naponta kell az a minimum fél óra / óra amikor más társaságában van. Kövezzetek meg érte, e élvezem azokat a pillanatokat. Szerencsére Boti teljesen jól érzi magát a család tagjaival, nyugodt szívvel hagyom rájuk.

Az éjszakák húzósakká váltak. Hol vannak azok a tökéletes reggelek, mikor arra ébredek, hogy átaludtam az éjjeleket. Cirka tíz hónapja alig-alig fordult ez elő. Éjszaka többször megébred. Mivel hajazik, bügyörgeti, simogatja, morzsolgatja a hajamat az éjjeli ébredéseknél így kénytelen vagyok kivenni a kiságyból, mert természetesen az alváshoz is erre van szüksége. Mire elalszik, és tenném vissza az ágyba felébred és kezdődik minden előröl. Pár óra alvással nehéz mosolyogva sokáig húzni, így a következő metódust alakítottuk ki. Éjjel, vagy hajnalban megébred, és ha nem tudom visszaaltatni, akkor jön közénk. Mondhatjátok, hogy elcsesztem, nyilván igazatok van. Majd a legközelebbi gyereknél máshogy lesz. 

Mostanában nehezen viseltem a hajazását, hiszen fiunk is egyre nehezebb, hosszabb így lassan túlnő rajtam. Megoldás kellett, és találtam is egyet. Vettem egy színben, hosszban saját hajamhoz hasonló parókát. Megmostam a samponommal, és rászereltem Simonra a plüsskutyára. Boti elsőre kiakadt, de addig beszélgettem vele erről, vagyis szagolgattattam, simogattattam, szeretgettettem vele, míg elfogadta. Lekopogom, eddig bevált. Még bevezető stádiumban van a dolog, de bízom a jó szerencsémben.

Pár szót írnék magunkról is.. Egy időben sárkánnyá avanzsálódtam. Komoly erőfeszítések mellett hol jobb, hol rosszabb vagyok. Emberem kitart mellettem, nem tudom hogy bírja, néha én magamat sem viselem el. Ő töretlen, és én nagyon hálás vagyok érte. Biztos lesz ez jobb is, hiszen hamarosan jön a tavasz, a napsütés, friss levegő, mosolygás. Boti is egyre önállóbb, így amint jó idő lesz mehet a kertbe játszani, de míg ilyen fos esős napokat élünk, van hogy kicsinál mindannyiunkat. 

Hirtelen ezek jutottak eszembe, és mellette millió más is, de elég hosszúra sikeredett ez a poszt, felesleges lenne tovább ragozni. Majd legközelebb...

Fejlemények

Eltelt Botond fiunk születése óta 6 hónap. Elmondhatom, most határozottan több az öröm, mint az aggódás. Drága gyermekünk egészséges mosolygós, a többi hab a tortán. Azért, hogy ne szirupos habos, babos legyen az érzés, és az eddig írtakon felbuzdulva vállaljatok gyereket, megsúgom, hogy vannak pillanatok amikor nem mindig fenékig tejfel az Anyaság. A reklámokban látott rózsaszín, illatos babapopó igen sokszor szaros és szagos, aminek eltüntetése az utóbbi hetekben kész kínszenvedés, ugyanis gyermekünk kifordul, kifeszíti magát, kibújik a kötelezettsége alól. Cseppnyi toleranciát sem mutatva kiröhög, ha ő kerül ki fondorlatos módon a pelusból. Számára ez játék, nekem küzdelem. Azon már túl vagyunk, és kellő elővigyázatossággal kezelem a pelusból való kibontásnál, hogy ne forduljon elő többet, hogy homlokon pisil, és/vagy a rizslámpát hugyozza ketté, esetleg a felfestett figurákat mossa le egy jól célzott sugárral a falról. Már egy ideje nem nyomott kakaós csigát a kezembe sem, igaz a pépes kajának köszönhetően mostanában arra kell figyelni, hogy szana-széjjel ne guruljanak a csokigolyók a pelusból. Azt is tudom már, amikor megkajál ne nagyon játsszak vele, főleg ne nevettessem, mert az input csúfondárosan tokától, bokáig outputban végzi. Az ördögűző hasonló jelenete kutyapöcse a való élethez képest. A fogzási időszak ami nálunk aktuális lehetővé teszi, hogy ha kedvem lenne akkor dögivel készíthetném az éjszakai és napfelkeltét ábrázoló fotókat, és az éjszakai  ébrenlétből adódó szemem alatti karikákról bizton állítom, hogy a sminkem csúszott le. A hajnali keléseknél a pizsin keresztül kapaszkodik belém, és ilyenkor egy jól irányzott mozdulat után,  a mellbimbóm sikítva menekülne a karmai közül. A babahajaimat kénytelen voltam levágni, hiszen ha véletlen is kikandikál egy hajszál azt mérnöki pontossággal kapja el, majd rángatja. Amennyire vágytam arra, hogy fiunk bújós, anyás legyen, időnként annyira nehezen cipelem az immár 8 kiló 20dekáját. A hátam fáj, és ha bekenjük a Ben-Gay kenőcstől olyan szagom van, mint egy öreg kínai patikusnak. Imám a bújásról meghallgatásra talált, ugyanis vélhetően a fogzás és a fantasztikus kiszámíthatatlan időjárásnak köszönhetően a nap nagy részében anyájának kicsi majma csüng rajtam, mint gyümölcs a fán. Vannak pillanatok, mikor alig várom, hogy lepasszolhassam egy kis időre anyáéknak, vagy átadhassam Békának. Szó se róla eljátszik magában szépen ügyesen, de ha olyan a hangulata akkor csak ANYA, ANYA, ANYA van. Emiatt előfordult, hogy még a mosdóba sem tudtam úgy kimenni, hogy ne legyen üvöltés, ezért magammal vittem, és a fonott szennyesláda közepére ültettem velem szemben. Míg én végeztem a dolgom, addig ügyesen szétválogatta a fehéreket a színesektől. Szerencsére ezen alkalmak száma megállt az egynél. Ami nem változott, a mai napig nem tudom, hogy mikor milyen nap van, a napszakokat az etetések számáról tudom beazonosítani. Botondunk pocakja percre pontosan működik, és hála mindennek a napi rutinja hetek óta kikezdhetetlen.A sírások száma egyenes arányban növekszik a fogak növekedésével, a gyámügyet szerencsére még mindig nem hívták ránk, pedig van hangja a gyereknek. Összességében este kilenckor félájultan hullok az ágyba, és még véletlen sem tudom megmondani, hogy milyen filmen aludtam el. Ami viszont feledtet minden nyűgöt, fáradságot, az kicsi fiunk jókedve, kacagása, huncutsága, az, ahogy örül nekünk, és átölel, sőt adja magától a puszikat, amitől a fél fejem tiszta nyál, az hogy olyan könnyű még megnevettetni, hogy megtanít gondtalanul játszani, bohóckodni, ahogy a karomban pihen, és álmában nevet. Őszintén megmondom sokszor letojom, hogy nincs elmosogatva, inkább bemegyek hozzá és mesélek neki, vagy játszom vele, mondókázunk, vagy az ugráló hintája elé ülök és hintapalintázunk. Akármilyen fáradt vagyok este mikor elaltatom, és lefektetjük hálát adok az égieknek, hogy adták őt nekünk.

 Mutatok nektek valamit, most ez a legújabb amit kitaláltam, hogy egy évben egyszer legalább megcsinálom, az adott korszakra levetítve, és 35x35-ös méretben fogja a szoba falait díszíteni:

 

Miből lesz a cserebogár...

Rég írtam, valahogy elmaradt a dolog.

Első körben kívánok minden kedves olvasónak egy olyan évet, amiben ők maguk is boldogok lesznek, és minden olyan jót, amit magamnak is szívből kívánnék. Remélem megalapozza a jó szerencsémet az a tény, hogy egy nap leforgása alatt, kutyakakiba léptem, letojt egy madár, és kaptam négylevelű lóherét.

Az elmúlt két hónapban sok minden történt velünk. Fiunk olyan fantasztikusan

belakta életünket, hogy olyan az érzés, mintha mindig is velünk lett volna, nem csak három hónapja. Panaszra semmi okunk, megtanultuk egymást megérteni.

Kétes kérdések esetében a nyekergésének milyenségéből kiindulva próbálkozunk, majd orvosoljuk a dolgot. Olvastam valahol, hogy rossz gyerek nincs, a szülő tűrőképessége  az ami meghatározza ezt a jelenséget. Én jelenleg( persze teljes elfogultság mellett) bizton állíthatom, hogy a nekünk született gyermekünk egy áldás. Valahogy így alakult, pedig a várandóságom ideje alatt olvasott történetek ismeretében, lelkileg felkészültem a legextrémebb helyzetekre is. Gondoltam, hogy a sírással, üvöltéssel töltött órák száma 24/20 lesz, és a kialvatlanság elkísér vagy másfél-két éves koráig. Időm nem lesz semmire, és egyszer csak összezuhanok. Békával megbeszéltük ezt is, ha ez az ára, akkor ezt csináljuk. Tény és való, hogy az első hónap kemény volt, de ez több dolognak is volt köszönhető. Úgy tűnik, hogy Botond örökölte a tejcukor érzékenységet, így az anyatej még azon melegében átfolyt rajta, a súlya nem gyarapodott, és hiába etettem 2-3 óránként az éhség pikk-pakkra megszállta, kényszerítve az üvöltésre. Ezt szerencsére orvosolták, így két hét alatt helyreállt ez is. A kezdeti nehézségek másrészt az összeszokás hiánya, illetve a tapasztalatlanságomnak volt köszönhető. 

Nos azóta sok minden változott. Fiunk hat hetes korától átalussza az éjszakákat. Egyszer-egyszer nyekereg cumi hiány miatt, de amint visszaadom neki tovább alszik. Beállt a napirendje, ami néha felborul, aztán ismét visszaáll. Ébredéskor nagy mosollyal fogad minket és hálás minden pillanatért, amit érdemben vele töltünk. Mikor sír felveszem megnyugtatom, sokszor ölben alszik el, amit imádok, hiszen ott szuszmákol a karomban. Nyugodtan írhatom, hogy nagyon kiegyensúlyozott baba. Napközben a nappaliban, hordozóban, vagy a pihenő székében alszik, este teszem csak be a kiságyba, és Ő valahogy tudja, hogy az a nagy alvás ideje. Minden gond nélkül elalszik egyedül, amire akkor van szükség, ha látom, hogy a jelenlétünk miatt nem tud aludni. Rengeteget mosolyog, kacag, próbál felülni és ha az akaratán múlna akkor már szaladna is. időnként felmérgeli magát, ha a játék nem fér bele a szájába, vagy mikor küzd az alvással, és sehogy nem jó neki. Sokat olvastam a nevelési szokásokról. Valaki szerint fel kell venni a gyereket, ha sír. Más szerint hagyni kell. Jó fejek, akkor most hogy kell? Ösztöneimre hallgatva mikor hív és nem vagyok ott, akkor bemegyek hozzá, foglalkozom vele, mikor sír felveszem, megvigasztalom. Szerény véleményem szerint így érzi magát biztonságban, tudja, hogy számíthat ránk. Ettől független nagyon szépen eljátszik egyedül is, elmolyolgatja a készségfejlesztő bigyóit. Sokat beszélek hozzá, nagyon szereti. Ilyenkor úgy néz, mint aki érti mit mondok. Egy dolgot nem csinálok, nem gügyögök neki. Mesélek neki mondókákat, most az ekete-pekete kezdetű jön be neki nagyon, énekelek és a ringató módszerhez hasonlóan elkezdtem eljátszani neki pl. a kerekecske dombocskát, és hasonlókat. Nekem ez a módszer szimpatikus, lehet melléfogok vele, mégis bízom benne, hogy ösztöneim jó felé visznek abban a kérdésben, hogy hogyan is szórakoztassam. 

Szívem olvad a boldogságtól, mikor a kis fogatlan szájával vigyorog, kacag,

magához húzza a kezem, és bújik hozzám. Ő még őszinte, a mosolya is és a könnyek a szemében, mikor sír valamiért, minden mozdulata a valóságát fejezi ki. Azon gondolkodtam, hogy a gyerekek mikor "romlanak" el. Mikor csendesül el bennük az őszinteség. Mikor mondja azt első alkalommal amit elvárnak tőle és nem azt amit valóban gondol. Talán akkor mikor szocializálódás címszava alatt azt mondjuk nekik, hogy ilyet nem szabad, nem illik mondani. Onnantól kezdve nincs megállás, és sikeres felnőtt életében már magabiztosan tudni fogja, hogy kinek mit kell mondani. Ezt elég szomorúnak tartom, de tudomásul veszem, hogy ez az élet rendje. Igaz, ha olyan lesz, mint Én meg az Apja, akkor azért betolja a frankót, még ha a legdiplomatikusabban is teszi azt. Viszont ez még messze van, nem is agyalok rajta. Addig is megyek és eléneklem neki Csiribiri-csiribiri zabszalmát...      

Anyák gyöngye...

Minden kagylóban lévő igazgyöngynek hosszú idő szükséges, míg megérik arra, hogy tökéletesnek legyen mondható. Így is sok gyöngyszem tartogat meglepetést, kisebb hibákat, amiken lehet még csiszolni, hogy teljességgel nagyszerűvé és tökéletessé váljon. Ehhez a folyamathoz tudnám hasonlítani az Anyaságot is. Idő kell hozzá, míg minden kialakul, míg elszállnak a kételyek, a parás gondolatok, míg úgy nem érzed, hogy magabiztos, tökéletes Anya vagy. Folyamatosan csiszolódtok össze gyermekeddel és szép fokozatosan eljön az a pillanat, mikor minden rezdülését ismered, érted.

Én éppen csiszolgatom a tudásom, gyakorlom a napi feladatokat, újra és újra nekifutok a dolgoknak Még nem indulok az Anyák gyöngye díjért, de ami késik az jön. Lassan, de biztosan járom az utat afelé, hogy a nagybetűs Anya szerepet magabiztosan játszhassam minden nap.  Fiunk a pocakomban töltött  kilenc hónap alatt szépen  kezdett hozzászoktatni az érzéshez. Persze más az, mikor bent a pocakban éli a kis életét, de akkor is felelősséget érzel érte. Aztán eljön a nagy nap. A szíved össze-vissza ver, hiszen hiába vagy elméletben jó, a gyakorlat mindig okoz meglepetéseket. Koordinálatlanak az érzéseid, a szülőszobán töltött x óra mint a huzat úgy eltelik, boldog vagy, hogy eljött a pillanat, de azért félsz, hiszen nem tudod, hogy mi minden vár még rád. Remegsz mint a nyárfalevél, egekbe szökik a pulzusod, és a könnyed kicsordul, mikor első alkalommal megpillantod gyermeked akire annyit vártál. Ott és abban a szent pillanatban mikor a pillantásotok összeakad szerelmetek gyümölcsével, majd összenéztek pároddal már tudod, hogy minden megváltozott, és egy családként folytatjátok az életeteket, egy új korszak kezdődik a maga minden szépségével, nehézségével. Egy másodperc alatt felnősz, Anya lettél.

Három hete, hogy Botond fiunk megszületett. Amióta hazahoztuk a kórházból azóta is csodáljuk. A miénk, ahogy Békám írta a fiunk, aki vér a vérünkből, hús a húsunkból. A három hét olyan, mintha három hónap lenne. Minden olyan természetesen jött. Persze volt para bőven. Szokásomhoz képest túlizgultam néhány dolgot. Hosszú percekig csak néztem, vesz-e rendesen levegőt, eszik-e eleget, vajon minden rendben van vele, Úristen mi van a köldökével, jaaaaj tüsszentett, lehet beteg, ordít, felvegyem, ne vegyem? Vagyis majdnem normálisan viselkedtem :)

Az első perctől kezdve mióta itthon vagyunk igyekszem helytállni. Emberem

sokat segít attól független, hogy reggeltől estig dolgozik általában hétvégén is. Szó mi szó jó lenne, ha több időt lenne velünk, de neki most nem ezt dobta a gép. Az esti fürdetésre szinte mindig hazaér, az megmaradt nekünk és persze az esti hiszti is, amit Botond teli tüdővel ordít végig, mintha egyesével törnénk el az ujjait. Fogalmam sincs Béka hogyan is bírja olyan jól. Átveszi tőlem, ringatja,beszél hozzá, tisztába rakja. Ez az előadása általában másfél órát vesz igénybe, természetesen csak este. Kivételes napokon úgy gondolja ráadást is kell adnia, pedig higgyétek el nem tapsoljuk vissza. Ilyen alkalmakkor csak nézünk egymásra, mint borjú az új kapura, hogy vajon mi baja van drága gyermekünknek. Hiába minden, ringatás, éneklés, mese, vers, altatás... Egy dolog jött be, mikor Béka elkezdte neki énekelni a Rózsaszín Pittbull néhány dalát. A Metál Mackó, Tintahal és a Magua teljesen megbabonázta fiunkat. Kb. 30x lett elénekelve neki, viszont abban a pillanatban ahogy abbahagyta újra kezdődött a műsor. A felismerés, hogy gyermekünk a "kemény" zenétől nyugszik meg kissé meglepett, és gyorsan közöltem Apjával, hogy a szülői értekezletre Ő fog menni és Ő fogja elmagyarázni, hogy a Micimackó éppen klasszikus szövegét miért nem úgy énekli a gyerek. 



Az etetést külön imádom. Kicsi csimotánknak olyan szívóereje van, hogy azt sok Nő megirigyelhetné bizonyos helyzetben. Az etetés legyen nappal, vagy éjszaka külön élmény. Szeretem, ahogy teljesen rám bízza magát, néz közben, néha megenged egy mosolyt, simogatom, majd elalszik és szuszog a karomban. Ezek csak és kizárólag a mi pillanataink, beszéd nélkül értjük egymást. Elkezdett lassan, de biztosan gyarapodni a súlya is, ennek külön örülök, mert olyan kis csenevésznek látszik, még bele kell nőnie a bőrébe. Ő nem az a fajta baba aki húsos és kis hurkákkal rendelkezik, a legkisebb ruhája is lóg rajta, viszont az ereje hatalmas. Sokat tartja a fejét, próbálja húzni, kitolni magát, hason fekvésnél simán átfordítja a kis bukóját. Erre mondják, hogy kicsi a bors, de erős!

A nagyszülők sokat segítenek, hetente egy-két alkalommal mentesítenek a feladatok alól pár órára, akkor intézem el a bevásárlást. Ilyenkor erősen kell koncentrálnom, hogy ne hívogassam Anyáékat 10 percenként, hogy mi a helyzet gyermekünkkel.

Így telnek napjaink, lassan kialakul a napi rutin, amit sikeresen felborított a két napja érkező szeles idő, de mi nem adjuk fel. Újra írom a füzetemben, hogy mikor evett és mikor aludt el, hátha visszatérünk a jól bevált napirendhez.


- saját készítésű fotók-

Anya vagyok, Bombanő?

Nézzétek el nekem ez egy hosszabb lélegzetvételű bejegyzés lesz.

Annyi élmény és érzés kavarog bennem, hogy pár sorba nem fér bele.

 

Előző posztjaimból bizonyára fény derült arra, hogy mennyire is vártuk a szülés pillanatát. Néha türelemmel, de inkább izgalommal és némi költői kérdéssel, miszerint drága gyermekünk mikor lesz végre kíváncsi a nagyvilágra, ahol már sokan várják.Pár alkalommal a frászt hoztam Emberemre, mikor napközben felhívtam. Szegénykém minden alkalommal azt hitte, hogy akció van.

Szeptember 26-án este tudomást vettem arról, hogy nem rajtam múlik az időzítés, és  hiába pakolok össze ezredszer, vasalom át a kicsi ruhákat, vagy rendezem át huszadszorra a szobáját, úgy is az lesz amit Ő akar. Ennek tudatában csütörtök este még poénkodtam Békával, hogy jó esetben következő héten szülök és különben is péntek este és a hétvégén lesz néhány olyan film, sorozat amit nézni szeretnék. Emberem annyit jegyzet meg, hogy azért nem bánná a hétvégi szülést, hiszen a tejfakasztót úgy talán eredményesebben lehetne kivitelezni.

Miután nyugovóra tértünk éjszaka jött a szokásos pisi szünet, amit kisebb kellemetlen alhasi fájdalom követett. Egy percig sem aggódtam, hiszen volt már erre példa az elmúlt éjszaka is. Sikeresen visszaaludtam, mikor születendő gyermekem a helyét kicsinek találva egy jól irányzott rúgással kipattintotta a szememből az álmot. Azzal a lendülettel éreztem, hogy a magzatvizem diszkréten elfolyóban van. A lehetőségekhez képest gyorsan eljutottam a mosdóba, így az ágykárpit és a  krémszínű szőnyeg sikeresen megmenekült. Békát is ébresztettem, aki azt hitte, hogy azért keltegetem, mert horkolt, hát nem. Mai napig fogalmam sincs hogyan csinálta, de míg bementem a ruháimért addigra Ő már díszmagyarban feszített útra készen, és a kezében lévő telefonja után kutatott. Szülők értesítve, mindenki menetre készen. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy Én vagyok a legnyugodtabb az egész családban. A kórházba 1/2 4 körül érkeztünk stabil 5 perces fájásokkal. Rövid vizsgálat után, doki értesítve, sűrűsödő fájások és a szülőszoba "meghitt" környezetében vártuk a nagy pillanatot. Béka gondoskodott a jó kedvről, mikor feltérképezte az eszközöket, és határozottan kijelentette, hogy adva adott minden, majd Ő Mr. Bean-hez hasonlóan segédkezik a szülés levezetésében. A két fájás közt nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek rajta, de mint tudjuk, hogy sírva vigad a Magyar, így könnyesre nevettem magam rajta. 

Az egyik vizsgálat után Doki jelezte, hogy Botond feje elfordult és nem helyezkedik megfelelően. Amennyiben ez nem változik előfordulhat, hogy császár lesz belőle. Újabb vizsgálatok után bebizonyosodott, hogy császár lesz belőle. Felkészítettek rá, az aneszteziológus egy jóságos hölgy a lehető legnagyobb gondoskodással mondott el mindent amit tudnom kellett és már vittek is a műtőbe. (Utólag is örök hála Dokinak és döntésének, hogy nem hagyta, hogy bármi probléma legyen) Ott átpakoltak a műtőasztalra, persze hoztam a formám, mert a műtősfiú nyakába csimpaszkodva két dolog jutott az eszembe: 1., Úristen, hogy a francba bír el? Ugyanis úgy felkapott, hogy könnyed kis nádszálnak éreztem magam. 2., Remélem a küszöbön azért nem visz át. Nos ez az utóbbi gondolat szavakká formálódva elhagyta az ajkam. Bíztam benne, hogy nem dob el mikor elnevette magát, de megígérte, hogy a küszöbös örömöt meghagyja Békának. Az asztalon olyan koordinálatlan remegés jött rám, hogy azt hittem valami rohamom van, de nem csak az adrenalin, az izgalom, és minden egyéb ami nem minden nap éri az ember lányát. Fiunkat végül 2013.09.27-én 11:35 kor kivarázsolták belőlem. Míg Béka egy ablakon át figyelte az eseményeket, addig nekem volt szerencsém az egyik felettem lévő (nem használt) műtőslámpa tükrében keresztül végignézni a folyamatot. 

Míg varrtak Botondot lefürdették, megvizsgálták és behozták hozzám. Ölelés helyett csak puszit adhattam neki,de végre láthattam a kicsi békánkat, aki hihetetlen módon kereste a szemkontaktust. A könnyeimet az egyik nővérke törölgette le az arcomról. Az ablak mögött elkaptam Béka tekintetét  és tudtuk, hogy ez a pillanat örökre megmarad nekünk. 

A pihenőbe Béka hozta be fiunkat, és  még ha csak féloldalasan is, de végre a karjaimba vehettem a gyermekünket. A kórteremben hatan voltunk. Az első este pár órára hagyták nálam a fiamat, aztán az első éjszakára pihenőt fújtak. Sikerült felkelnem, rendbe tenni magam, sétálnom. Egyik séta alkalmával, míg diszkréten próbáltam a belőlem kikandikáló csöveket figyelmen kívül hagyni - ami nem volt egyszerű, mert az egyik végén egy diszkógömbre hasonlító, a másik végződésén pedig egy csinosnak kicsit sem mondható laposabb retikül volt található, amik a hálóing alatt a bugyimra csíptetve lengedeztek- a nővérke szólt, hogy az egyiktől megszabadít, mert látja, hogy akadályoz a mozgásban. Örök hála neki. Így maradt a diszkógömb, amit reggelig még lóbálhattam magam mellett. A babákat egy bevásárlókocsihoz hasonló kis szerkezetben kaptuk meg, úgy tologathattuk magunk előtt. A kicsiket az esti fürdetéshez leadva úgy nézett ki a folyosó, mint egy szupermarket, ahol bébiket lehet venni. A természetes úton szülő és a császáros anyukák cseppet sem gyors tempóban szlalomoztak gyermekükkel, akár egy tour de france kocsi tologatós versenyén, a sebesség viszont itt a fájdalmaktól függően kb 10m/perc volt. Nekem sikerült az élmezőnyben végeznem, nem hagyhattam figyelmen kivül a versenyszellemet:)

Azóta itthon vagyunk, túl az első éjszakákon, ami teljesen kibírható volt. Emberem csodálatos Apa. Rohan haza, fürdet, tisztába rak, mesél és énekel a kicsi fiának. Az már tisztán világított az első pillanattól kezdve, hogy gyermekünk tiszta apja, talán az orra amit tőlem örökölt, és a kicsit szélesebb fejforma. Az anyasággal kapcsolatos kétségek természetesen nem várattak magukra. Attól független, hogy valahogy olyan természetesen jönnek a dolgok mégis össze-vissza izgulok, hogy minden a lehető legnagyobb rendben legyen. 

Mondják azt is, hogy az Anyaság megszépíti a Nőt, többen megtáltosodva bombanővé válnak tőle. Nos, velem a következő a helyzet. A csíkos nagymama bugyi, és a csöppet sem izgató, inkább f@szlohasztó szoptatós melltartó,az etetésnél kiegészítőként használt bimbóvédővel, a kényelmes maci nacival a hozzá megfelelő felsővel kicsit sem emeli, segíti az érzést miszerint Bombanő lennék. A hajammal tudok még valamit kezdeni, összefogom, hogy ne zavarjon, de karikákkal a szemem alatt maximum kevésbé látom a tükörben a korrektor használatának igényét. Ami pozitív, hogy a melleim akkorák mint még soha, és a hasam is szépen húzódik vissza teljes rálátást biztosítva az oly régen látott lenti régiókra. Míg ezt a posztot írom rájöttem, hogy valakinek még így is Én vagyok mindene, mert kicsi fiunk számára kétségtelen, hogy nagy betűkkel testesítem meg a szlogent, miszerint: ANYA VAGYOK, BOMBANŐ!                 

Célegyenesben, avagy a végső visszaszámlálás...

Kétségeket kizáróan megkezdődött a végső visszaszámlálás Botond fiunk születéséig. 

Vegyes érzelmek küzdenek bennem. A boldogság, a várakozás keveredik a felmerülő kételyekkel, miszerint Úristen Anya leszek! Már rég vágytam erre az érzésre, de a kérdés ami sokszor belém villan:  Na de milyen Anya? Tudom, hogy az ösztön és az a szeretet amit már most érzek születendő gyermekünk iránt jó tanácsadó lesz, de félek, hogy egy akkora kis csomag mint egy kilós kenyér, aki még nem tudja elmondani gondolatait, érzéseit mennyire fogja megérteni, hogy érte élek és mindent megteszek a kis életéért, boldogságáért. 

Az a kilenc hónap egészen attól a pillanattól, hogy Béka életet szeretett belém, egészen az utolsó hetekig mindig a szívemben lesz, mosolyogva fogok gondolni rá. Visszagondolva és összegezve szerettem/ szeretem minden pillanatát. Hiába hánytam hosszú hetekig, kezeltek félre vakbéllel és küzdöttem meg

rosszullétekkel és a beakadt idegszállal mind, mind megerősítette azt, hogy ezek ellenére is igenis Anya akarok lenni. Igazi kis túlélőt hordok a szívem alatt. A kezdeti bizonytalanság és nehézségek szépen átfordultak pozitív irányba. Kialakult egy ritmus, ami a napjaimat jellemezte. Elkezdtem "befele" figyelni, koncentrálni magzatunkra. Egy idő után megértettem gyermekünk hogyan adja tudtomra, hogy mi a jó számára, és mi az amit azonnal felejtsek el. Máshogy mozog amikor csuklik, vagy csak helyezkedik, máshogy mikor nem tetszik neki valami és azt akarja, hogy fejezzem be az adott tevékenységet, máshogy, mikor örül egy-egy kajának és határozottan máshogy mikor nem ízlik neki és simán visszaküldi. Tudatja melyik zene tetszik neki és melyik zavarja. Megtanultam érteni, megfejteni Őt.  Megvan a maga kis napi rutinja, mikor aktív, mikor alszik. Alapjában véve jól viselkedik, hagyja, hogy csináljam a dolgom. Igaz, volt egy-két para, amikor nem mozgott úgy, vagy annyit, mint szokott, akkor Béka nyugtatott, hogy minden rendben van, hisz mi sem csinálunk mindent mindennap ugyanúgy.

Várandóságom alatt Béka azt is megerősítette bennem, amit már akkor éreztem mikor a gyerek projektről még csak beszélgettünk, hogy kétséget kizáróan emberem jó Apa lesz. Sokszor tartotta bennem a lelket, vagy éppen könnyeket csalt a szemembe úgy nevettem rajta. Az a szeretet amivel simogatja a pocakomat és amivel beszél fiunkhoz, ahogy óvott és figyelt rám egyértelművé tette, hogy már Ő is nagyon várja Botond érkezését. A gyerekszobát is szépségesen megcsinálta, festett, rajzolta fel a figurákat, polcot, széket, ágyat szerelt, szekrényeket rendezett át. Ezáltal egy olyan gyerekszobát készített, amit megálmodtam, és egy percig sem idegeskedett, vagy puffogott amikor harmadszorra rakattam át vele a gyerekágyat A pontból B-be. A festést is simán megcsinálta, pedig az

igényem nem egyszerű volt. Két színben pompázó fal, amit a neten talált 50cm-es mesefigurákkal van tarkítva. Matricát nem akartunk, az túl egyszerű, mondta majd Ő megfesti. Rég volt kezében ecset, de minden várakozásomat felülmúlta az eredmény, igazi gyerekszoba. Még abba is belement, hogy kicsit segítsek a festésben. Minden oka megvolt arra, hogy nemet mondjon, hiszen ahol alkotok ott kő kövön nem marad. Hoztam is a formám sikeresen feldöntöttem egy festékmosó üveget...

Most, hogy már kész vagyunk szinte mindennel Én is nyugodtabb vagyok. Néhány apróság van hátra, de az már semmi az eddigiekhez képest. Nyugodt alvásról mégsem beszélhetek. Éjszakánként több alkalommal felébredek, mikor fordulok, már sehogy sem kényelmes igazán. Így reggel kicsit karikásabb a szemem, mint szokott és délután szükségem van egy kis alvásra, ami helyrebillenti az egyensúlyt. 

Így telnek most napjaink, várakozunk, boldogok vagyunk és kíváncsiak vagyunk arra, hogy drága gyermekünk mikor érzi úgy, kész arra, hogy szüleinek bearanyozza életét.   

Tádáááám a kész falfestés by Béka:    

   

Hétvégi szösszenet, avagy a gyermeki leleményesség határtalan...

Drága jó unokaöcséim a hétvégét nálunk töltötték.

A sztorihoz jó tudni, hogy a kisebbik, Marcika (Ő van a képen is) két dolgot nagyon szeret. A hasát és ha van rá lehetősége, akkor tv-t nézni. Mivel a nagyszülők feladata, hogy kissé engedjenek az unokáknak, így ha Pesten vannak a gyerekek, akkor picit több időt engednek nekik tévézni, és számítógépezni.

Most sem volt ez máshogy. A kicsi annyi csavart tett a történetbe, hogy mikor Mama reggel leállította a tv nézést Ő szépen átjött hozzánk. Ilyenkor beszélgetünk az aktuális foci meccsekről, kézilabdáról, suliról, és minden egyébről. Mikor megunja, vagy megy vacakkal játszani, vagy visszaoson Mamáékhoz. 

Vasárnap közel másfél órát volt nálunk, mikor 10:30 kor kikötött a kezében a távirányító és diszkréten bekapcsolta a készüléket. Igazából nem szeretek beleszólni, örülök, ha jól érzi magát nálunk, de korábban hallottam Mama kijelentését miszerint ebéd utánig nincs tv. Felhívtam rá Marcika b. figyelmét, hogy egyikünk sem akarhatja, hogy Mama zrityón rittyentsen minket, így legyen kedves elzárni, majd kaja után nézheti nyugodtan. A reakció nem várt volt. Kisétált a szobából, felvette a cipőjét, majd közölte:

- Oké, akkor megyek ebédelni!

Ahogy kilépett kirobbant belőlem a nevetés, és követtem Mamáig. Ott a következő kép fogadott. Marcika ül a konyha asztalnál és és 10:35 kor a legnagyobb lelki békével kéri az ebédet :)

Mamikám kezében megállt a kanál, köpni, nyelni nem tudott, és nem értette, hiszen a gyerek nem is olyan régen reggelizett...

Állapotom...

A napokban felhívták b. figyelmemet, hogy baromi régen nem írtam. Az igazszág, hogy nem vesztem el, csak átalakultam.

 

Minden januárban kezdődött. A kórházi látogatásom után pár nappal ismét jöttek a rosszullétek és a görcsök. Fájtam, és csak a forró fürdő hozott némi nyugalmat háborgó gyomromnak, hasamnak.

 

Mivel a dokik megállapították, hogy nincs bajom, így nem is láttam értelmét egy újabb ügyelet látogatásnak.  Az agyam járt és nem hagyott nyugodni az a tény, hogy az állapotom hagy némi kívánnivalót maga után. Hirtelen felindulásból vettem egy terhességi tesztet. Béka feleslegesnek tartotta, hiszen se a kórház nőgyógyásza, se a vérvétel, se az ultrahang nem mutatott semmit. Másnap reggel koncentráltan pisiltem a pálcikára, ami pár másodpercen belül becsíkozódott, konkrétan két csíkot produkáltam. A döbbenet kiült az arcomra. Ahogy voltam letolt pizsiben, a vécéről kiabáltam Békának, hogy jöjjön, de gyorsan! Szegény azt hitte, hogy valami baj van, úgy tépte rám a budi ajtót. Megszólalni annyit tudtam, hogy babánk lesz, a tesztet lengettem meg hevesen előtte. Így tudtuk meg, hogy a tavalyi malőr után újra várandós lettem. Számolgattunk, és rájöttünk, hogy a karácsony szelleme ismét megszállt minket:) Kissé izgultam, hogy minden rendben van-e. Ugyanis magzatunkat napokig jegelték, brutál módon nyomogatták, és a forró fürdőt is igen sokszor igénybe vettem. Szerencsére kiderült, hogy egy kis túlélőt hordok a szívem alatt.

 

A kezdeti boldogságunk máig is tart, pedig megküzdöttem gyermekünk akaratával. Nagyság rendileg 5-6 hétig hánytam, mint a lakodalmas kutya. Voltak napok mikor a víz sem maradt meg bennem. Mikor egy-egy WC-s akció után kérdezték, hogy vagyok, felemeltem a hüvelyk ujjamat és jeleztem, hogy boldogan, majd vonszoltam tovább magam. Béka ápolt, vigyázott rám, anya házi praktikákkal enyhítette a rosszullétemet, én meg a túlélésre játszva hősként cseppet sem őszinte mosollyal az ügyfelekkel kommunikáltam. Leendő gyermekünk azóta visszavett az akaratából, toleráns lett, és az esetek nagy részében elfogadja amit táplálékként beviszek a pocakomba. A rosszullétek leredukálódtak az esti órákra. Az első trimeszteren túl vagyok, azt mondják a tapasztaltak, hogy most kezdődik a valódi boldogság, hisz kicsattanok majd és fantasztikus életérzésem lesz. Alig várom azt a pillanatot, ugyanis a hormonok egy kicsit megviseltek. A doki és a vizsgálatok szerint minden rendben, az utolsó ultrahangon mindene látszódott, bordák, gerinc, ujjak, kezek, lábak, orrcsont és a szája. 

 

Most már itthon vagyok. Valahogy nem bánom. Dokival megbeszéltük, hogy nem árt a szezont kihagyni, feleslegesen ne izguljak és ne is idegesítsem magam.

 

Az alvás igényem hatalmas. Amennyiben este fél nyolcig nem kerülök ágyba, akkor használhatatlan és nyűgös vagyok. Sőt nap közben is bealszok. Béka még jól bírja, jót mosolyog rajtam. Minap állítottam, hogy már utálok aludni, de nem tudok tenni ellene semmit.

A gyenge pontunk a kaja. Ez okoz még némi problémát. Külön tórtúra, hogy mi legyen az ebéd vagy a vacsi, mert egyáltalán nem vagyok kívánós. Kész kínszenvedés mire kitaláljuk, hogy mi az ami bennmarad és még jól is esik.

 

A kezdeti nehézségek mellett rengeteg pozitívum is akad. Ilyen mikor leendő gyermekem apja simizi a pocakot és Darth Vader hangon jelzi, hogy Ő az apja:) Illetve megmagyarázhatatlan okokból (szerintem a hormonok) olyan tudást tudhatok magaménak aminek forrását nem tudjuk, de van és emberemnek időnként leesik az álla tőle. Lehet, hogy a spermával egyetemben egy kis tudást is átlökött nekem... Amennyiben szülés után elmúlik a tudás, akkor gyermekünk sikeresen örökölte:).

 

Jelenleg azon gondolkodom, hogy mivel egészítsem ki napjaimat, amennyiben kibírom, hogy alvás nélkül ébren vagyok reggeltől estig. Tervezem az angol tanulást, fotózást, de van még űr a szabadidőmben. Minden ötletet szívesen veszek, ami eszetekbe jut, kérlek osszátok meg velem.

 

 

Karácsonyi széljegyzet

     -Saját fotó-
 

Mióta az eszemet tudom kis családunkban a karácsony soha nem ment zökkenőmentesen. Mindig volt valami stressz helyzet. Két éve a karnis szakadt le, előző évben a tv mizéria. Persze ezeket megelőzően is tudnék mit mesélni a szeretet szent ünnepéről -külön egy egész estét betöltő előadás keretén belül-. Viszont valami csoda folytán, és a jó szerencsének köszönhetően a végkifejlet mindig hepiend lett.

Idén szent meggyőződésem volt, hogy más lesz, valahogy éreztem. Időben eljöttem szabadságra, elterveztem mikor mit teszek az ünnep előkészítésére. Meglepetésemre minden ment mint a karikacsapás. Semmi idegeskedés, semmi utolsó pillanatra hagyás, még azt is szépen megterveztem milyen saját készítésű díszekkel, és dekorációval készülök. Az ajándékok is rendben. Mint a mesében, még arra is volt időm, hogy a lányokkal való elő karácsonyra még soha nem próbált sütit süssek, és hihetetlen módon sikerrel. Határozottan boldog voltam, töretlen volt a sikerem. Aztán eljött a várva várt december 24. A reggel nagyszerű volt, a hó is esett, tiszta idill az egész, magam sem hittem. De mint tudjuk a vér nem válik vízzé lassan de biztosan közeledett a sütiségek ideje.

Kezdődött a mézeskalács projekttel. Életemben nem sütöttem még, épp itt volt az ideje. Biztosra mentem előre elkészített tésztával próbálkoztam. Higgyetek nekem jó ötletnek tűnt. Nos, szépen kinyújtottam, formáztam, a tetejét dióval, vagy mazsolával díszítettem, tepsit kiliszteztem,  a leírásnak megfelelően 6-8 percre be is tettem a sütőbe. A mézeskalács illat megszállta a lakást, a rádióban karácsonyi zene, a pillanat maga tökéletes. A sütés ideje lejárt a mézeskalács figurák szépségesen mosolyogtak rám. Nem kellett sokat várni, hogy kihűljön mehettek az edénybe. Aha... Ez volt az a pillanat mikor erősen összevontam a szemöldökömet, ugyanis nem tudtam kivarázsolni a tepsiből. Valahogy belekötött. Miután megfenyegettem, hogy ezt nem tehetik velem ezen a napon, néhány darab megtört és átadta magát a rendeltetésének, páran viszont csúnyán megmakacsolták magukat. Pislogtam mint hal a szatyorban, hogyan is teszem túl rajta magam. Jött is a mentőötlet. Késsel "alányúltam" minden perverzitás nélkül és felpattintottam azt amelyik hagyta. Esélyt nem adtam nekik, hogy felülkerekedjenek. Mivel a háborúban halottak is vannak, így néhányan elvesztek, és darabokra törve hódoltak be az agressziómnak.A csatát megnyertem, igaz a háborúnak közel sem volt vége. 

A történtek ellenére arcomon a mosoly őszinte volt, bele is kezdtem a muffin gyártásba, amit előző nap már kipróbáltam. A recept szerint puha, vagy olvasztott vajat szükséges használni. Gondoltam összekötöm a kellemest a hasznossal, és míg előmelegítem a sütőt, addig a margarint is belangyosítom benne. Mentségemre legyen mondva előző nap is így csináltam, igaz akkor nem feledkeztem meg róla. Míg önfeledten a megmenekített mézeskalács szíveket fotóztam, Békám pedig apukámmal a havat söpörték, meghallottam a sercegést, és abban a pillanatban éreztem, hogy a hang erősödésével egyenes arányban egyre büdösebb van. Sütő kikapcs, rács kihúz, és az agyam lefagyott a látványtól. Míg egyik kedvenc műanyag edényemet magáévá tette a sütő addig a vaj gyönyörűségesen ráégett az aljára. Még elcsíptem azt a pillanatot ahogy a műanyag szépen lecsepeg a rácsról, de nem mertem az utókornak megörökíteni a pillanatot. Mire észhez tértem az agyam azon pörgött, hogy tehetem semmissé a történteket mielőtt Béka rájön. Nos, ezzel elkéstem, mert az ablakon benézve kérdőn felvont szemöldökkel érdeklődött a benti állapotok felől. Mosolyogva legyintettem, ugyan hova gondol, a konyhában minden rendben van. Mikor felbukkant apám feje is az ablak mögül addigra már úgy bepárásodott az üveg  hogy szerencsére nem nagyon láttak be. A szagot nem sikerült kimagyaráznom... Két perc múlva már az egész család tudta, hogy ismét alkottam. Béka nem tudta, hogy sírjon-e vagy nevessen, Én kínomban röhögtem rajta, ez ragadós volt, mert csúfosan kinevetett, megölelgetett, megpuszázott és segített a maradék műanyagot lekaparni a sütő rácsáról.

Esténk itt még nem ért végett. Jó kedvemet és a karácsony érzését semmi sem taszíthatta le. A vacsora finomra sikeredett, a muffint is megsütöttem. a fenyőfánk szépséges lett, az ajándékok telibe találtak, és a történtek ellenére egy szép estét tudhattunk magunkénak.

Itt a vége, fuss el véle.... vagyis még nem!

A mézeskalács bosszújáról majdnem megfeledkeztem. A süti kő keményre sikeredett, nem adta meg magát az akaratomnak, sőt bosszút forralt, de a célpontot kissé eltévesztette. Drága jó Anyámnak hiába jeleztem, hogy a  mézeskalács nem az igazi, vagyis ízre jó, de kőkemény inkább ne egye, mert a bolti fogaknak nem biztos, hogy jót tesz. Ő erre csak legyintett. Ezt a felelőtlen mozdulatot két foga bánta, amik feladták a harcot, a mézeskalács maci ezek után győztesen vigyorgott. Ezt nem hagyhattam annyiban, egy mozdulattal megsemmisítettem, és fogadalmat tettem, hogy jövőre végérvényesen a hatalmam alá kerítem őket.

      

Családi képtár

Mint tudjátok a kreatívság határtalan tud lenni. Ez leginkább akkor érdekes, ha akkor száll meg ihlet, mikor nem is gondoljuk. Így történt ez múlt héten is. Bátyámék eljöttek hozzánk, a nagy családi ebéd után az udvaron próbáltunk kicsit emészteni, és engedni a nadrág szíjon, hogy könnyebben jussunk levegőhöz a nagy lakoma után. Mi beszélgettünk, kávéztunk, a gyerekek játszottak az udvarban, mikor is megakadt a szemem egy üres képkereten a lomos doboznál. Szikra pattant, gép elő, gyerekeket összehívtam, és kezdődhetett a játékos alkotás. Az eredmény meglepett, és számomra igen kedvesre sikeredett, mert egy igazán nem mindennapi családi fotókat hoztunk össze. ami külön öröm, hogy a srácoknak is tetszett, és ők is ötleteltek. Talán  1-2 kép elmehetne akár szociofotónak is:) 

Ezeket aztán nézegethetjük öreg korunkra.. 

Jöjjenek a szociofotók:

Kocsis Fiam, Vacak:)

Olvastam, hogy úgy tartják amilyen a kutya, olyan a gazdája. 

Vagy fordítva vagy valami hasonló:) Ez elgondolkodtatott... ugyanis ezek után kezdtem felismerni Vacak kutyánk hasonlóságait jobb híján velem. Ami egyből szemet szúrt kis figyelés után az a sütiség... hihetetlen kis szerencsétlen jószágról beszélünk. Simán elesik a saját lábában, elbotlik a slagban, és még fel sem tűnik neki. Nagyon jól szocializált kutya, csak időnként egyik fülén megy be a másikon meg ki amit mondunk neki, ráadásul még naív is, de jó indulatú. 8 éves lesz de nagyon bolond.

Egy nagy szeretet csomag. A saját feje után megy és utánunk. Béka szerint csak azért nem 

fekszik még az ágyban mellettünk, mert még nem volt lehetősége kipróbálni. Fél a vihartól, szereti a hasát, és igényli, hogy foglalkozzanak vele. A leg-megmosolyogtatóbb mikor éjszaka megyünk haza, és még csak fel sem ébred, vagy ha igen csík szemén keresztül próbálja meg beazonosítani a "betolakodót", vagy ugat vagy elfelejti, vagy csak visszasomfordál gyorsan aludni.Amiben nem hasonlít -csak a papára vagy Teri mamára- hogy horkol.. szerintem orrsövény ferdülése van ..Ő VACAK kislány az a kutya akiben semmi nőiesség nem szorult, és a család minden tagja Fiamnak hívja, de Mi igazán szeretjük:)