2013. július 10.

Árral szemben

Látszik milyen süti vagyok.... Ez a poszt jó ideje figyel a megjelenítendő bejegyzések közt. A képek sajátok.

Tetőzik a Duna. 
A hírek szerint minden idők legnagyobb, történelmi árvizét élhetjük át Magyarországon is.

A legnagyobb összefogás mellett is komolyan elborzasztott, mikor mutatták azokat az embereket akik azon aggódnak, hogy a gát meddig bírja, mennyi homokzsákot kell még megerősítésként teletölteni, mikor kell összeszedni ingóságaikat és menekülni? Sok a kérdés. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy védett területen élek és sokakkal ellentétben nyugodtan aludhatok éjszaka. Ettől eltekintve van néhány dolog ami jó érzéssel tölti el szívemet, más pedig határozottan bosszant.

Nagyszerű látni, hogy a szakemberek, tűzoltók mellett mennyi önkéntes, civil segít az árvíz elleni összefogásban. Felnőttek, gyerekek, idősek egyaránt talpon voltak a gátakon. Sokan fizikai munkával, mások étellel, itallal, szállással, állatok befogadásával, járművekkel, pénzzel, vagy egyéb módon próbálnak a rászoruló embereknek menteni a menthetőt. Napokig lapátoltak, zsákoltak, izzadtak, azért hogy ne törjön át az ár.
 Aki szabad akaratából részt akar/akart venni a védelemben, az vagy ismerős útján, vagy a katasztrófavédelem honlapján jelentkezhetett a munkában. Ez mind nagyon szép és jó dolog, hiszen működik a nemzeti összefogás. Igaz egy kicsit ellentmondásosnak éreztem amit tapasztaltam: Nagyon sokan kértek segítséget közösségi oldalakon, és a médián keresztül,akikhez nem jutott el az összefogás ereje,,de az oldalon több napra előre már nem volt lehetőség jelentkezni, az információk szerint a szabad felajánlások helye betelt. Hozzáteszem a telefonnal nem próbálkoztam, előfordulhat, hogy azon keresztül bővebb felvilágosítást tudtak volna adni, hol lehet még segíteni. A hírek szerint így is sokakhoz nem jutottak el, Ők csak magukra és barátaikra számíthattak.

A média szintén kitett magáért, telefonhívásra, és utalásra buzdították a népet, amiből a befolyt összeget szétosztják a rászorulók közt. Természetesen celeb barátaink sem maradhattak ki a történetből. Azt kizárt dolognak tartom, hogy napokig pakoltak volna, de egy egy nyilatkozat és fotó erejéig részt vettek az  akcióban. Itt hozzáteszem, hogy tisztelet a kivételnek. Meglepetésként ért az a hír, hogy a kisebbséget gyarapítók egy kis csoportja vezetőjükkel egyetemben szintén kivonult lapátolni a gátra.  

Idáig tartott az idill, jöjjenek az elszomorító tények.

Sok család háza a segítség ellenére ázik a vízben. Hiába a 4 millió homokzsák csak Pest megyében, mégis több gát átszakadt, elárasztott mindent ami az útjába került. Sokaknak az életük munkája veszett kárba. Az elázott területeken az ivóvíz ellátás is problémát okozhat. A kutakat megfertőzte a Duna vize, emberi fogyasztásra alkalmatlan, ezért próbálnak palackozott, zacskózott vizeket biztosítani a veszélyeztetett helyeken. Emellett többeket kitelepítettek.  Szállást és ételt biztosítottak nekik, Ők ahogy tudták mentették amit még lehetett. Sajnálatos módon  a rendőri intézkedések ellenére több
helyen észleltek a kilakoltatás után fosztogatást. Több jószág odalett az árban, néhány "gazdának" arra nem volt esze, hogy legalább a kutyáit a láncról leengedje. Az emberi gyarlóságnak itt nincs vége. Tudósítások szerint a nappal felpakolt homokzsákok egy részének éjjel lába kelt. Ezt komolyan nem értettem, hogy valaki ennyire otromba legyen, hiszen saját biztonságát is veszélyeztette. A tolvajokból kettőt elkaptak, az igazságszolgáltatásnak köszönhetően gyorsított eljárásban 4 hónap letöltendő börtönbüntetést kaptak. Láthattunk továbbá katasztrófa turistákat is akik családi kiruccanásként ellátogattak a gátra, fagyival a kezükben nézték végig mások munkáját. Legalább egy homokzsákot vonszoltak volna végig A-ból B pontba. Erről ennyit...

Szerencsére posztom írásakor már megkezdődött a Duna apadása, így bízhatunk abban, hogy nagyobb kár nem éri kicsiny országunkat. Ezúton szeretnék köszönetet mondani minden olyan embernek aki csak egy kicsit is segített az árvíz ellen az arra rászorulóknak!

Zárásként néhány fotó a hétfői budapesti árvíz helyzetről:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése