Vakbél Vs. Vaklárma

Lassan hagyománnyá válik,hogy év elején ilyen-olyan indokkal kórházba kerülök. Szerintem az állatvilágban már kitaszított lennék,vagy a rég múlt időkben biztos ledobtak volna a Taigetoszról. Szerencsére a modern világban élünk, így a megmentésemen az orvosok szorgosan gondoskodnak. Legalább kihasználom a tb befizetésekből felhalmozott összegeket...

Történetem péntek este kezdődött. A szokásos gyomor fájással kiegészítve hányingerrel, és alhasi görcsökkel. Első körben mikor kidobtam a rókát felmerült a terhesség gondolata is, de mikor a fájdalomtól már mozdulni alig bírtam  ezt elvetettük. Kissé beparáztam, és megnéztem a neten a tünetek mire is figyelmeztethetnek. Dr google szerint akármi lehet alhasi tájékon, de reálisan a vakbélre hívta fel b. figyelmemet. Ekkor szóltam a család többi tagjának, hogy irány az ügyelet.

Két kórház, több vizsgálat, vérvétel és sok orvos után éjjel fél egy felé kórterembe dugtak, infúzióra kötöttek, megszakvizsgáltak, és jegeltek. Hajnalban átmenekítettek egy másik kórterembe, egy ágy társam apró malőrje miatt, de ezt most nem részletezném. Reggel két új szomszéd diszkréten érdeklődött, hogy és mikor kerültem körükbe. A két nénike igen jó fejek voltak, nem egyszer könnyeztem rajtuk a nevetéstől. Az egyik Mamika tisztára mint a nagyanyóm. Még a szeme sem állt jól, láttam benne a rafináltságot. Hihetetlen beszólásokat tudott megereszteni, mikor éppen nem fájt a műtétjének a helye. A másik néni P. szintén szabad szájú sokat megélt asszony, aki nem titkolta ifjonti korában milyen bevállalós asszonyka volt. Megkedveltem őket. Mivel mindhárman diétán voltunk így evidens volt, hogy a kaja volt a fő téma. Majdnem kérnem kellett egy nyál fogót mikor ők ketten belelendűltek a finomságok felsorolásába. Persze egytől egyig tiltó listán volt az összes kaja amit kiveséztek. Mamikánknak volt annyi esze, mikor már ehetett, gyorsan hozatott be hozzátartozójával házi zsírt, vaj helyett azt kente a kenyerére. Az meg sem lepett, mikor a mandarinokat elosztogatta, hogy a családtól ne kapjon amiért nem ette meg őket. A lehetséges műtét miatt szombat este kaptam először kaját. A nővérke adott pár szem háztartási kekszet azzal e jelszóval, hogy buli lesz, hamzsi-dőzsi van.

Itt jegyezném meg, hogy minden tiszteletem a nővérkéké, akik minden esetben korrektek, és kedvesek voltak, független attól, hogy mennyi melójuk van. Mindenkihez volt pár jó szavuk.

Hivatalosan kifejezve observáltak, megfigyeltek, infúzióztak, jegeltek. A tünetek enyhültek, majd múltak.Minden vizitnél jól megnyomkodták a hasamat, szóval a végén már érintésre fájt, ahogy hozzányúltak. Hétfő délelőtt engedtek szabadon azzal a jelszóval, hogy diétázzak. Valójában nem tudom pontosan, hogy mi bajom volt. Túl sok minden van azon a tájékon ami elromolhat, igaz egy esetleges vírust sem tartottak kizártnak.

Itthon Béka a dietetikusom, mindent megesz előlem ami káros lehet számomra:) Tréfát félretéve ismét megreformáltuk az étkezésem, hátha nem lesz több kálvária ez ügyben.

Egy apró örömöm maradt a végére, ugyanis Én midig aggódtam, hogy túlsúlyos vagyok. Ezt hazudtolta meg a zárójelentésem, melyben, mint közepes testalkatú, közepesen táplált egyénnek tituláltak. Abban bízom, hogy ez ügyben nem kevertek össze senkivel:)