2012. október 21.

Azok a ... taxis hiénák!

Posztom írásakor ismét a düh vezérelt.
Mielőtt bárki is magára venné, arra csak azt tudnám mondani, hogy akinek nem inge, az most ne szóljon hozzá. Egy jól sikerült éjszaka után ültünk be a taxiba. Egy ismerősünknek köszönhetően tudjuk a taxis lehúzások listáját, és azt is, hogy magyar, magyart nem húz le. Az utóbbi mese habbal. 
Tudom, hogy meg kell élni valamiből, de akkor is a jó édes qva anyját! Tiszta szívből kívánom, hogy vagy gyógyszerre, vagy a kocsijára költse, ami rohadjon ki alóla mihamarabb!

Mikor beültünk tisztában voltunk vele, hogy alapdíj van. Teszem hozzá a történet elején, hogy nagyságrendileg 10 darab km-ről beszélünk. Tudjuk azt is, hogy a társaságok órái a megtett kilométerek után pörögnek. Azt is tudjuk, hogy csalnak mint állat, különböző technikákkal turbózzák fel a végösszeget a lehető legmagasabbra. Itt kikívánkozna egy újabb trágárság belőlem, de nem teszem, türtőztetem magam.

Szóval, mi a következő csalás áldozatai lettünk. Beülünk, természetesen csak órával mehet a tarifa, mert emberünk becsületesnek állítja magát. Elindulunk, piszok lassan, az óra tíz forintonként pörög. A Soroksári úton a 70-es tábla ellenére éppen,, hogy 50-el cammogunk, míg próbál minket szóval tartani. E már kissé furcsa volt. Máskor még a piroson is áthaladó taxis a zöldnél fékez, hogy biztos pirosat kapjunk. 0 km-es sebességénél, mint a kis angyal  úgy pörög az óra. Újra megtalálja gázpedált, de az óra hirtelen 300ft-ot ugrik, majd mikor átsétál előttünk egy részeg, és sofőrünk elkezd vele beszélgetni újabb 300-at ugrik az óra. Itt kezdtem jobban figyelni. Szisztémája szerint amilyen lassan lehet úgy megy, és mikor szóltam érte, hogy 70-el lehet közlekedni szájhúzva 60-ig felviszi a tempót, egy újabb 300-as ugrással. Ha nem mondom merre menjen, még most is ott ülnénk, és mutogatná, hogy hol vett majdnem lakást, hol milyen utca van. A csillagkapus sorozat tér-idő ugrálása lófasz ahhoz képest ahogy ennek a tagnak az órája ugrált. Kétszer is szóltam, hogy nyugodtan mehet a megengedett sebességgel, nem kell visszafognia magát. Nem tetszett neki, hiszen így kevesebb lesz az összeg amit lehúzhat rólunk. Undorodtam az embertől, és attól, hogy most nem volt nagy a szám, de bíztam abban, hogy Béka megoldja, hisz Ő is látta. A pontot az i-re az tette fel mikor megálltunk, ránéztünk az órára, és láss csodát 4090 ft-ról szemünk láttára felugrott 4190 ft-ra. Azt hittem megütöm, hogy ekkora szarházi. Békám úriember módjára csontra kiszámolta neki az összeget, és rábaszta az ajtót.

Megmondom az őszintét, hogy nem az bosszant, hogy kb egy ezressel átvágtak, hanem, hogy ezt ilyen aljas módon tette. Tudtuk, hogy taxival jövünk haza, tudtuk, hogy pénzbe kerül. De bosszant az, hogy napi szinten így lehúzzák az embereket.Ráadásul az úton sírt a szája, hogy milyen szar helyzete van, na ez a gusztustalan!

Sajnos illuminált állapotomban nem jegyeztem meg a taxis céget, csak az autó számát: 888. Ez a nagy szerencséje, mert simán abban a pillanatban feljelenteném, de legalább egy etikást ráeresztenék, bár még számlát sem adott, szóval simán letagadja, ha ez történne, így marad az örök jó kívánságom, hogy költse gyógyszerre azt amit tőlünk pluszban bezsebelt. 

Eszembe jutott, hogy emberünk olyan volt, mint Rodolfo: Csak a
kezemet figyeljék, mert csalok!” 

2 megjegyzés:

  1. Csak nagyon ritkán szorulok rá, hogy taxival utazzam, régen (ifjúkoromban) többnyire én is csak valamilyen buli után ültem taxiba, így akár át is verhettek nem tűnt fel, az elmúlt 15 évben viszont csak két város között (Cegléd-Nagykőrös illetve Kecskemét-Nagykőrös) vettem igénybe taxit előre kialkudott összegért, ez így alig valamivel került többe, mint ha egy ismerőst kértem volna meg egy ilyen fuvarra benzinköltség megfizetésével.

    VálaszTörlés
  2. Szia Odin! Sajnos itt Pesten csak a lehúzás megy. Beszéltünk egy ismerésünkkel, aki elmondta, hogy egy rutinos taxis hiéna volt, aki pontosan tudja, hol az a lélekhatár ahol még nem kezdenek el hisztizni az ár miatt. Mindegy legközelebb mi is rutinosabbak leszünk.

    VálaszTörlés