Tegnap este nem kívántam más vacsorát, mint főtt krumplit. Megnéztem a krumplis felhozatalt, kiszemeltem egy kisebb, és egy nagyobb példányt, amik mentek is a lábosba. Béka felhívta a figyelmemet, hogy nem fog egyszerre megfőni, de most is rám hagyta azt az okfejtést, miszerint "derékban" egyforma vastagok, csak az egyik kicsit hosszabb, így biztos jó lesz, ha egyforma ideig főzőm. Mit ne mondjak igaza volt...
A kisebbet meg is ettem, a nagyobbat félig, ügyesen levágva róla azokat a részeket ami megfőtt. Egy nagyobb darab viszont a tálcán maradt. Eszemben sem volt bevallani, hogy igaza volt. Béka nézte is, hogy mit művelek, de már megszokta, hogy időnként érdekes az étkezési stílusom, nem szólt.
Kicsivel később a vacsija után még kedvet kapott a megmaradt darabra. Láttam, hogy eszi, vártam, hogy megjegyezze a tényt miszerint igaza volt, de egy szót sem szólt. Úgy látszik eggyel sem vert többet a szíve a nyers krumpli végett. Gondoltam megúsztam a dolgot.
Tévedtem. Miután végzett halkan megjegyezte:
- Angyalkám, Én életemben nem ettem ilyen finom nyers krumplit!
Nesze neked elmélet, éljen a tolerancia!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése