2012. március 11.

Való Világ - avagy Majom Világ az üvegketrecen túlról

Röviden így tudnám jellemezni a média legújabb parádéját amivel etetik a nagyközönséget.
Azon szerencsések között érezhetem magam akik 10 percnél többet nem láttak a műsorból, mégis hosszan elgondolkodtatott hogy szánjam vagy nevessem őket... olyan szívből megvetően.Cinizmusom a napokban határtalan, ezért úgy gondoltam, hogy rövid posztomban mindkettőből kijut bőven.

Jó pár évvel ezelőtt az első VV szereplői sem voltak egyszerűek a brotherekkel egyetemben, de gyarlók vagyunk mi emberek, ezért időnként szájtátva néztük az eseményeket, majdnem még érdekes is volt az új való, ami világnak nem is, csak egy kis szegmensének volt mondható. Különbözünk, tehát vagyunk, felkiáltással megfordultak a ValóVilágban jó páran. Nagy reményekkel indultak az útnak. Gyenge kezdés után a gyors visszaesést követhette a kamera, páran még küzdöttek. A finisben már csak egy maradhatott,s a várva várt hepiend is elmaradt a rivalda fénnyel egyetemben elmúlt szép lassan. Hosszútávon talán egy emberen kívül, senki sem súrolta a közszereplés, és az ezzel együttjáró celebség küszöbét.

Az álmok mára sehol, egy-egy kép az újságból emlékezteti őket arra hogy ilyen is volt. Ars poeticaként falra véshetnék a "Jöttünk, Láttunk, Visszaestünk" szövegét. A latin csikó,a szörpös lányzó és Évi a brother, a leszbi lánnyal és a kiskopasszal együtt már a múlté. A helyüket átvették azok a magamutogató tökéletes külalakkal rendelkező műmacsók, és macselinák akiknek az életükben a legnagyobb problémát eddig az jelentette, hogy nem jutottak el a szoliba vagy a fodrászhoz a héten, csak kétszer...

Az egyik felnőtt újságot szerkeszt a másik gogo girl, a harmadik olyan nyálas hogy majdnem belefulladtam,a negyedik modell a következő agyon van szilikonozva, és egy tisztes öszes halántékkal él nagy együttértésben, pusztán szívszerelemből olyan valósan.A pasik nyálasak és műek a lányok hasonlóan, nyávognak, és a tökéletesség megtestesítésére törekszenek, ami még az övék egy kis időre.  

Én meghagyom őket a maguk valójában és élem a való világomat, amiről büszkén elmondhatom,hogy köze sincs a majmok üvegketreces bolygójához, mert  tökéletlenként de a szeretteimnek így is tökéletesen élem az életem:)   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése