Nincs ki egy kereke...

Viszonylag jó az idő, a tavasz-nyári hangulatot tetőzve a hangyákkal, és szúnyogokkal egyetemben előkerültek a kerékpárosok is.  

Több kategóriát is megkülönböztethetünk: versenyzőst a hobbi szinten tekerőst, a piacos néniket bácsikat, kisgyerekes anyukákat, és a gyerekeket akik ész nélkül tekerik a bringát és eseteneként a lábunkon gázolnak át. A szülők sajnálkozva elnézést kérnek vagy nem Mi pedig fájó grimaszba rekedt mosollyal legyintünk, Ugyan már, semmi baj... Igazából Ők még valóban nem olyan veszélyesek főleg ha a család többi tagja előre  figyelmezteti Őket a bringások betartandó etikájára. 

Valódi problémát a hobbi biciklisek jelentik, akik a panelból kiszabadulva szívják be tüdejükbe a szmogot időnként többet a kelleténél, mert a domborzatnak köszönhetően a felfele menetet követően csak egy laza cigi  után szűnik meg számukra a fullasztó tüdőtágulás, és a zihálás. Ők azok akik az amúgy sem egyszerű közlekedést még izgalmasabbá teszik. 

A Ki Mit Tud már az utcánkból kifordulva elkezdődik. A héten már második alkalommal futok össze lassan ismerősnek tekínthető bringás barátunkkal, aki lesz@rva a jobbkéz szabályt nyílként suhan és támad balról, így jobbra lévő kereszteződésre koncentrálva már nemegyszer hozza rám a szívrohamot... 

Másik ilyen kedvencem a szomszéd néni aki megszokott kis komótos tempójában (bocs Erzsi néni) tekeri esőben, szélben, sárban, napsütésben a több évtizedes Csepel kerékpárját, ami csak jó szándékkal nevezhető bringának, ugyanis a dinamó sem a régi, illetve a néni kapacítása sem, így a fékről már nem is beszélek. Cipőjének talpa megfelel eme célnak. Szegénykémnek Isten adta tehetsége van arra hogy a kereszteződésben -amit amúgy sem látok rendesen a telepített bokrok miatt- úgy megálljon hogy a kilátási viszonyaim a  nullára redukálódjanak. Csak sejtem hogy jön-e a főúton valami, vagy sem. 

A piacozós nénik-bácsik igazán becsülendők,  ha az aktivitásukat nézzük, de nagyon veszélyesek, mert halmozottan sérültek: nem látnak, nem hallanak, nem figyelnek, de ha mégis akkor a vasparipára szerelt sokol rádió tesz arról hogy mégse így legyen. A logisztikusokat megszégyenítő módon  felcsatolt pakkok  miatt az egyensúlyuk  instabillá válik, és érdekes mozgás kultúrát kölcsönöz, ami nagy kilengést biztosít számukra az utakon. 

Tegnap majdnem növeltem a bicklis balesetek rátját, ugyanis szabálytalan, inkorrekt módon minden kézjelzés nélkül gondolt egyet a tag, és a belső GPS-ére hallgatva gyorsan újratervezte az útvonalat. Ennek köszönhetően kis híján beszorult a kaszni, és az oszlop közé. A lehúzott ablakon tisztán hallatszott az anyázásom és azon ígéretem miszerint kiszállok és szemüveget hajtogatok a sz@rjából... Még felháborodva beintett egyet, és nem értette a kialakult helyzetet. Mondanám hogy az ilyenek menjenek a ligetbe vagy valami más helyre űzni a kedvelt sportjukat, de hát odáig is a városon keresztül visz az út. Így marad az élni, és élni hagyni örök párosa.